Bűnügy és baleset

Megint megjelentek az unokázós csalók Sopronban

Sopron | Ismét unokázós csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség! A Soproni Rendőrkapitányság illetékességi területén is követtek el az elmúlt napokban ilyen bűncselekményt a trükkös bűnözők.
Új Szó Nálunk

2022. június 3. 18:00

idős nő telefonnal
A trükkös bűnözők célpontjai jellemzően az idős emberek. Illusztráció - Fotó: ShutterStock

A magát ügyvédnek kiadó csaló a mobiltelefonján hívta fel idős áldozatát azzal, hogy fiát bűncselekmény elkövetése miatt a rendőrség elfogta, és amennyiben nem tud óvadékot fizetni még aznap, gyorsított eljárással le fogják tartóztatni. Ezután kifaggatta az idős hölgyet, hogy mennyi készpénzt tart otthon, majd arra is felszólította, hogy összes értékes ékszerét is szedje össze. A pénzt és az ékszereket becsomagoltatta vele egy törölközőbe, amit egy táska aljába kellet tennie, a fiának összekészíttetett tisztálkodási szerek és váltóruha alá. Végül közölte, hogy a táskáért egy taxit fog küldeni. A hölgy a táskát a pár perccel később odaérkező, a csomag valódi tartalmáról mit sem sejtő sofőrnek oda is adta… 

A trükkös elkövetők célpontjai jellemzően az idős emberek. Sokszor kihasználják jóhiszeműségüket és az idős korból adódó fiziológiai sajátosságaikat. Időről, időre egy kicsit változtatnak az elkövetés módszerén, de sohasem hagyják abba a próbálkozást, ezért is nagyon fontos, hogy idős hozzátartozóink figyelmét minél többször felhívjuk az őket fenyegető veszélyre.

A Soproni Rendőrkapitányság megkéri a lakosságot, hogy folyamatosan tájékoztassák idős hozzátartozóikat az ilyen és ehhez hasonló bűnesetekről. Győzzék meg őket arról, hogy pénzt semmilyen ürüggyel se adjanak át idegennek, még egy taxisofőrnek se! Amennyiben nem biztosak abban, hogy azzal a rokonnal beszélnek, akinek az kiadja magát, hívják vissza, tegyenek fel olyan ellenőrző kérdéseket, amire csak a valós rokon tudja a választ. Ha valaki azt állítja, hogy egy hozzátartozójuk megbízásából hívja őket, akkor minden esetben vegyék fel a kapcsolatot a szóban forgó megbízóval mielőtt bármit is cselekednének! Abban az esetben ha megtörtént a baj, minél előbb hívják a 112-es segélyhívószámot!  

 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pesto

Mit főzzek? Tésztát!

gázár

Ünnepi rend a Győr-Szolnál

kvíz

KVÍZ: Igazak-e ezek a történelmi állítások?

autópálya

Részegen csalinkázott egy kamionos az autópályán

baba

Az elmúlt egy évben mindenből kevesebb jutott: születésből, halálozásból és házasságból is

rendőrség

Meg akarta ölni volt élettársát a csornai piacon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.