Bűnügy és baleset

Pénzmosással vádolják az ügyvédeket és fiktív cégek vezetőit

Két Fejér megyei ügyvédet vádolnak azzal, hogy részt vettek egy többmiliós pénzmosási ügyben: számlaeltérítéses csalásból származó pénzt szereztek, majd valótlan jogcímeken továbbutalták vagy készpénzben felvették.
Új Szó Nálunk

2022. november 17. 14:30

vádirat
Illusztráció: shutterstock

Különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség egy 28 éves férfival és hét társával, köztük két ügyvéddel szemben. Az elkövetők úgynevezett számlaeltérítéses csalásból származó pénzösszegeket szereztek meg, majd, hogy a pénz eredetét leplezzék, valótlan jogcímeken továbbutalták vagy készpénzben felvették a vád szerint – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség. 

A vádirat szerint a két Fejér megyei ügyvéd a névleges ügyvezetőkkel létrehozott, ténylegesen nem működő cégek alapításában, név-változtatásában, illetve ezek előkészítésében működött közre. E cégek révén az ügy többszörösen büntetett előéletű 28 éves vádlottja és az egyik ügyvéd további vádlottak bevonásával un. „számlaeltérítéses” csalásból eredő pénzösszegeket szerzett meg, melyeket előzőleg szlovén, angol, görög gazdasági társaságok utaltak tévedésből a cégek számláira. Tették ezt 2020 nyarától a 2021 júniusáig, amikor elfogták őket. 

Az ügyészség szerint a 28 éves vádlott és ügyvéd társa közösen határozta meg, hogy a csalás folytán érkezett pénzeket vegyék-e fel készpénzben vagy milyen fiktív jogcímeken és milyen további számlákra utalják át az eredet leplezése érdekében? 

Az ügyészség hat vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztést, többekkel szemben felfüggesztettet vagy pénzbüntetést javasol, az ügyvédeket eltiltaná a pályától és a bűnös összeg erejéig vagyonelkobzást alkalmazna. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
töltő

Kónyban és Sopronban is lehet támogatott e-töltőállomás

hori

A nyilas ma különösen társaságkedvelő

kvíz

KVÍZ: Sokszor énekelt dalok egy letűnt korból

közgyűlés

Közgyűlési döntések a megegyezés irányában

Kósa

Egy alpolgármestert választott a közgyűlés

benzin

Apró korrekció, le és fel

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.