Bűnügy és baleset

Részegen gázolta el a biciklist és elhajtott

Győrszentiván | A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki ittasan vezetve gázolt halálra egy biciklist, majd elhajtott a helyszínről még tavaly márciusban Győrszentivánon.
Új Szó Nálunk

2023. február 14. 08:30

vádirat
Képünk illusztráció - shutterstock

A vádirati tényállás szerint az 50 éves férfi 2022 márciusában kora délelőtt hajtott át a Győrhöz tartozó Győrszentivánon, előtte alkoholt ivott. A kocsival 62-66 km/h sebességgel haladt a lakott területen és alkoholos tompultságából eredő figyelmetlensége miatt későn vette észre az előtte kerékpározó 71 éves asszonyt. Már nem tudott előzni vagy lassítani, nyomta ugyan a féket, de elütötte a sértettet, aki a motorháztetőnek csapódott, onnan a szélvédőnek, majd az autó jobb oldala mellett az úttestre zuhant. A kerékpár a kocsi alá szorult. 

A vádlott a balesetet követően megállt ugyan, de nem szállt ki, nem győződött meg a következményekről, egyszerűen elhajtott. A sértett kerékpárja még mindig a jármű alá szorult, a férfi pedig így – a kerékpárt maga előtt tolva – hajtott járművével a kb. fél km-re lévő otthonához. 

A szemtanúk itt vonták kérdőre és értesítették a rendőrséget a balesetről. A sértett a kórházi kezelés során meghalt. 

Az ügyészség a vádlottal szemben halált okozó ittas járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása minősített esete miatt emelt vádat. A büntetési tétel a halmazati szabályokra figyelemmel tizenegy évig terjedő szabadságvesztés, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a férfit a bíróság tiltsa el a járművezetéstől. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Baleset

Idén 70-80 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban

KVÍZ

KVÍZ: Honnan ered a garbó?

cigi

A sofőr nem tudta, hogy csempész

sport

A Ferencváros ismét pontért indul az Európa-ligában

idős

Segíteni tudni kell!

drog és bilincs

Többször is elkapták a drogosan autót vezető férfit

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.