Bűnügy

Szendergő utasokat fosztott ki (VIDEÓ)

Ne aludjunk el buszon, vonaton, villamoson, ha nem tudjuk közben kezünket az értékeinket tartani. A pofátlanság csúcsa, ahogy ez a tolvaj az alvókat fosztogatta Budapesten, már csak a kamarát nem kalkulálta bele. Vádat is emeltek vele szemben.
Új Szó Nálunk

2022. november 25. 18:00

lopás
Kép: Fővárosi Főügyészség

Egy 34 éves román férfi a 4-6-os villamoson lopkodott tavasszal, több alvó utastól lenyúlva a pénztárcát, a telefont – közölte a Fővárosi Főügyészség. 

A vádirat szerint a vádlott április 10-én hajnalban a 4-6-os villamoson, a Margit-sziget és Margit-híd budai hídfő megállója között felfigyelt egy alvó utasra. Villámgyors mozdulattal – ami jól látszik a felvételen – belenyúlt a kabátzsebbe és kiemelte a pénztárcát, okmányokkal, bankkártyákkal, 150.000 forint készpénzzel együtt.  

Hat héttel később ismét kifosztott egy alvó utast a villamoson, szintén a Margit-hídnál jártak, amikor leült a férfival szemben és kivette kezéből a 70.000 forint értékű mobiltelefont. Újabb pár nap múlva pedig még nagyobb kincset talált: egy 460.000 forint értékű telefont emelt el egy férfi zsebéből. 

A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a büntetett férfire végrehajtandó börtönbüntetést kér.  

Az  április 10-ei és a május 22-ei cselekményeket a biztonsági kamera is rögzítette, az első esetnél az is látható, hogy egy másik utas észleli a bűncselekményt és ezért felébreszti a sértettet, hogy figyelmeztesse. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
ferrari

Több mint hétmilliárdnyi elcsalt kilométer

roncsautó

800 elhagyott roncsautó lehet Győrben?

labdarúgás

Világi az ETO-ról: Előrébb tartunk, mint azt vártam

Endrődi Péter

INTERJÚ: Az Audi ETO céljai változatlanok, a fiataloknak pedig jót tenne a külföldi tapasztalat

szombathely

Szombathely határozatban mondott nemet az akkumulátorgyárakra

ETO

Broch is hosszabbított, Faluvégire hosszabb kihagyás vár

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.