Bűnügy

Szlovák szálról fejtették vissza a betöréssorozatot (VIDEÓ)

Magyarország/Szlovákia | A BRFK betörésekre szakosodott egysége elfogta a főváros-szerte közel 40 millió forintot zsákmányoló betörőpárost.
Új Szó Nálunk

2022. november 19. 14:01

vádirat
Fotó: Police 

vagyonvédelmi nyomozók ismeretlen elkövetők után kezdtek el nyomozni 2022 februárjában, akik egy budai családi házba törtek be. Miután a tolvajok befeszítették a teraszajtót, átkutatták a házat, majd 25 millió forint értékben vittek el karórákat.  

A rendőrök a kamerafelvételeken két, arcukat maszkkal és kapucnival eltakaró férfit kötöttek a bűncselekmény elkövetéséhez. Ezt követően hosszas nyomozómunkával több budai kerületben elkövetett betörést is összefüggésbe hoztak a párossal, akiknek mind módszereik, mint a helyszínen hagyott nyomaik a maszkos férfiak irányába mutattak. 

 A szálak egészen egy szlovákiai ékszerbolt betörésig vezették a nyomozókat: a szlovákiai eljárásban azonosított 28 éves román férfiről kiderült, hogy ő az egyike a négy, Budán elkövetett betörés feltételezett elkövetőjének. A férfiről megállapították, hogy 2022 februárja óta több alkalommal is tartózkodott Magyarországon, ezek az időpontok, és a férfi mozgása pedig egybeesett azokkal az útvonalakkal,  ahol a betörések történtek.  

A nyomozók a látókörükbe került férfi társáról is hamarosan kellő információt szereztek, majd a BRFK Nyomozó Főosztály Vagyonvédelmi Osztály nyomozói a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együtt november 10-én éjszaka rajtaütöttek a pároson, akik egy bérelt autóval parkoltak le Király utcai lakásuk elé. Az elfogást követően a rendőrök átkutatták a két férfi ruháját, többletsúlyukat – ami az egyikük alsónadrágjába rejtett 8,5 millió forintból és valutából, valamint másikuknál mintegy 20 darab ékszerből álló kollekcióból tevődött össze – lefoglalták.   

Az adatgyűjtések során kiderült, hogy a milliókat és az ékszereket épp elfogásuk előtt pár órával vitték el egy fóti családi házból. A rendőrök a feltételezett elkövetők lakásában tartott kutatás során még több, korábbi betörés helyszínéről ellopott ékszert és órát találtak, valamint lefoglaltak egy gáz- és riasztófegyvert, és a betörések elkövetéséhez alkalmas eszközöket is. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság BRFK Vagyonvédelmi Osztály nyomozói a 2022. február és 2022. november között lezajlott betöréssorozatban a 28 éves és a 31 éves román férfit lopás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként és őrizetbe vételüket követően előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet a bíróság elrendelt. A rendőrök azt is vizsgálják az eljárás során, hogy a gyanúsítottak köthetőek-e további bűncselekmények elkövetéséhez.​ 

A videó itt tekinthető meg:

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
felújítás

Finisben a lakásfelújítási hitel

élőlánc a tanárokért

A soproni pedagógusok nem adják fel

kutya

KVÍZ: Tudja, ki volt Tyutyukám? Ismeri a híres kutyákat?

Rapid

Jó este, jó szurkolás (Vélemény)

ETO

Egyetlen megyei csapatunk sem nyert az NB II-ben

M83

M83: jól halad a körforgalmak építése, de óvatosan vezessenek!

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.