Bűnügy és baleset

Taxisból lett dandártábornok. Majdnem

Saját feleségét is átverve, magát titkos tábornoknak adta ki.
Új Szó Nálunk

2022. június 30. 19:00

ügyészség
Innen indult a „sztori”… Fotó: pexels 

A Központi Nyomozó Főügyészség – részben folytatólagosan, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett – vagyon elleni és korrupciós bűncselekmények miatt emelt vádat az 53 éves férfi és öt társa ellen. 

A vádirat szerint a 2016. februári, börtönből való szabadulását követően – taxisként dolgozó – férfi elhatározta, hogy magát hivatalos személynek kiadva és ebből adódó lehetőségeit valótlanul hangoztatva, másokat tévedésbe ejtve szerez pénzt. Ehhez tévedésben tartott vagy a bűncselekményekbe bevont nőkkel – többször párhuzamosan – fenntartott kapcsolatait is felhasználta, a megvádolt társai közül pedig – jó üzletet remélve – többen voltak abban a tudatban, hogy a férfin keresztül hivatalos személyt vesztegetnek. 

A férfi 2016 márciusában megismert feleségének és családjának valótlanul azt állította, hogy a rendőrségen dandártábornok, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatoknál és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál is hivatásos beosztásban van, továbbá, hogy a belügyminiszterrel bizalmi kapcsolatban áll, akit alkalmanként helyettesíteni is szokott a munkájában. A férfi 2016 októberében ugyanezen hivatkozásokkal tévesztett meg egy másik nőt is, akit az iránta fennálló érzelmeit kihasználva arra vett rá, hogy álnéven, magát a Belügyminisztérium dolgozójának kiadva a sértettek előtt erősítse meg állításait. 

Az elkövető alaptalanul ígért állást a rendőrségen pár százezer forintért, elkerülendő a különböző hatósági eljárások megindítását „cég valamint rendszám védelmet” árult, és „belügyminisztériumi fedett nyomozók” által korábban használt lakások áron aluli megvételéért vett át milliós nagyságrendű előleget legalább 20 sértettet becsapva, nekik összesen 50 ingatlan eladását ígérve. 

A férfi pályaválasztás előtt álló gyermekek szüleinek kínált 1.800.000 forintért egy „fekete könyv”-nek nevezett tananyagot, amelyről azt állította, hogy azzal biztosítható az egyetemi felvételi és később a rendvédelmi pályán a vezető beosztás megszerzése is. A valójában az internetről bárki által letölthető és lespirálozott törvénymagyarázatot öten vették meg. 

A férfi - aki közel 150 millió forinttal károsította meg a sértetteket -, az ügyészség indítványa alapján az elkövetés óta letartóztatásban van. 

Az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság a különös, többszörös visszaesőt halmazati büntetésül ítélje fegyházbüntetésre – azzal, hogy feltételes szabadságra bocsátása kizárt.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
kvíz

KVÍZ: Sokszor énekelt dalok egy letűnt korból

benzin

Apró korrekció, le és fel

sport

Színes program rangadók nélkül

MVM

Áram és gáz: egy felületen intézheti az ügyeit

ősz

Fokozatosan kiderül az ég a hétvégén

hori

Az oroszlán kreatív energiái felszínre törnek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.