Újabb eset figyelmeztet az iskolai erőszakra
2022. június 27. 14:30
„Elkezdett ütögetni. Először viccesnek szánta, meg én is azt gondoltam, hogy az… Elég erősen megütögette az arcomat, a vállamat, a combomat. Szünetben ment mellettem a folyosón, odajött, meglökött, megütött… Én nem ütöttem vissza. A tanárok és az igazgató számára kiderült ez az ütögetés… Ő igazgatóit kapott, én meg szaktanárit… Őt nem érdekelte az igazgatói. Minden nap csinálta. Egyre erősebben. Ez így ment hónapokon keresztül minden nap” – ez áll a 13 éves Korina rendőrségi vallomásában, melyről a Blikk számolt be.
A nyomozás a szülők feljelentése alapján indult el, miután a lányuk annyi vodkát ivott, hogy nem sok kellett ahhoz, hogy meghaljon. Tettének oka pedig az volt, hogy nem tudta tovább elviselni az iskolai bántalmazásokat, amelyek tavaly szeptember óta tartottak.
A lányt a Heim Pál Kórházban kezelték, majd amikor jobban lett és hazaengedték, leültek vele a szülők beszélgetni. A lány végül remegve mondta el, hogy az egyik osztálytársa, egy erős, nagydarab fiú folyamatosan bántalmazta őt, napi szinten hét hónapon keresztül. A beszélgetés után fordultak a szülők a rendőrséghez, az anya pedig nem engedte el a lányát többet az iskolába. De miután a lány zaklatója a szomszéd lépcsőházban lakott, ezért Korina nem volt hajlandó kimozdulni otthonról, így a család végül úgy döntött, hogy a fővárosból egy Pest megyei településre költöznek.
A teljes cikk itt olvasható.
Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.
Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.