Bűnügy és baleset

Vádat emeltek egy külföldi kamionos ellen, aki Magyarországra menekült a szlovák rendőrök elől

Magyarország/Szlovákia | Vádat emelt a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség a Mosonmagyaróvári Járásbíróságon az ellen a georgiai férfi ellen, aki még tavaly decemberben kamionjával Magyarországig menekült a szlovák rendőrök elől.
Új Szó Nálunk

2022. augusztus 31. 13:00

kamion
Fotó: shutterstock

A vádirat szerint a 39 éves férfi tavaly decemberben, Magyarország felé hajtott nyergesvontatójával és a hozzá kapcsolt pótkocsiból álló, gumiabroncsokat szállító járműszerelvénnyel Szlovákiában a D2-es autópályán, amikor a Rajka-Dunacsún határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő szlovák rendőrök meg akarták állítani. A kamionos a jelzésre nem állt meg és nem is lassított, emiatt az egyik rendőrnek el kellett ugrania a jármű elől. Később, már Magyarország területén kikerülte az üldözésébe bekapcsolódó és a járműszerelvényt szintén megállítani akaró szlovák rendőrautót, amelynek nekiütközött és megrongált.

A szlovák rendőrök az M15-ös úton megkülönböztető fény- és hangjelzés alkalmazásával próbálták megállítani a teherautót, amely több mint tíz kilométert tett meg Magyarország területén, mielőtt a leállósávban megállt. A férfi néhány percig nem szállt ki a járműből, majd menekülni próbált, többször meglökte a szlovák rendőrök egyikét. Az intézkedésnek ellenálló elkövetőt végül megbilincselték és átadták az időközben a helyszínre érkező magyar járőröknek.

A nyomozó ügyészség külföldi hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés, továbbá nagyobb kárt okozó rongálás bűntettével vádolja a férfit. A vádhatóság végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott a férfivel szemben és azt, hogy határozott ideig tiltsák el a járművezetéstől. (Forrás: mti)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pesto

Mit főzzek? Tésztát!

gázár

Ünnepi rend a Győr-Szolnál

kvíz

KVÍZ: Igazak-e ezek a történelmi állítások?

autópálya

Részegen csalinkázott egy kamionos az autópályán

baba

Az elmúlt egy évben mindenből kevesebb jutott: születésből, halálozásból és házasságból is

rendőrség

Meg akarta ölni volt élettársát a csornai piacon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.