Bűnügy és baleset

Végig lopta, csalta a fél Dunántúlt (VIDEÓ)

Dunántúl | A győri, a sárvári és a balatonfüredi rendőrök csapatmunkával fogtak el egy fiatalembert, aki több nyugat-dunántúli vármegyében összesen hat különböző bűncselekményt követett el.
Új Szó Nálunk

2023. július 24. 15:00

Bűnöző
- Forrás: NAV

A police.hu beszámolója szerint a Győri Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat egy 35 éves sárvári férfival szemben, aki június 19-én hajnalban az M1-es autópálya egyik Győr-Moson-Sopron vármegyei benzinkútján egy Renault Clioba tankolt, azonban a mintegy 35 ezer forintos árat egy ideig nem volt hajlandó kifizetni. Röviddel később az alkalmazottaknak mégis átadta a benzin árát, majd sietősen távozott, az autót hátrahagyva. Később kiderült, hogy az autóra felszerelt rendszám nem hozzá tartozik, illetve a kúton dolgozók észrevették, hogy a pénztárosnak átadott pénz hamis.  

A rendőrök beszerezték a benzinkút kamerafelvételeit, majd azokat elemezték, további adatgyűjtéseket hajtottak végre, tanúkat hallgattak meg. Ennek eredményeként – több vármegye területére kiterjedően – különböző bűncselekmények elkövetőjét fedezték fel a 35 éves fiatalember személyében. 

Szintén kamerafelvételeket elemezve megállapították, hogy a férfi egy győri telephelyen még június 19-én megrongált egy tehergépkocsit, illetve aznap késő délután Győrben, a Török Ignác utcában lévő lovarda elől egy Ford Focust is ellopott, a benne lévő – lovagláshoz használatos –tárgyakkal és értékekkel együtt. 

A nyomozók felfedezték azt is, hogy július 20-án, egy székesfehérvári autókereskedésből két garnitúra gépkocsifelni ellopása szintén a férfi számlájára írható. Kiderült továbbá, hogy június 28-án egy balatonfüredi ékszerboltban a sárvári elkövető törtaranyként értékesített egy réz nyakláncot, amellyel 386 760 forint kárt okozott. 

A győri nyomozók folyamatos koordinációt folytattak a Sárvári, Székesfehérvári, illetve a Balatonfüredi Rendőrkapitányság bűnügyi munkatársaival, és az eljárásokat egyesítették. A közös munka eredményeként – a Győri Rendőrőrs járőreinek közreműködésével – július 18-án hajnalban Sárváron a rendőrök elfogták a bűncselekmények elkövetőjét, akit őrizetbe vettek. Pénzhamisítás, kétrendbeli lopás, egyedi azonosító jellel visszaélés és csalás bűntette, valamint lopás vétség kísérlete miatt a Győri Rendőrkapitányságon hallgatták ki. A rendőrök a kutatás során megtalálták a Győrből ellopott személygépkocsi forgalmi engedélyét. 

A Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya július 18-án kezdeményezte a 35 éves sárvári férfi letartóztatását. 

A férfi elfogásáról videó készült:

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
gnocci

Mit főzzek? Spenótos gnoccit!

autó

Ez a nap képe: egy kocsi tetején át üldözte a testvérét a telefonszámla miatt

KVÍZ

KVÍZ: Melyik városunkól van szó?

triatlon

Triatlon fesztivál Ikrényben profiknak és amatőröknek

EP-választás

Választás: egy hétig még át lehet jelentkezni

Mesterséges intelligencia

Rövid időn belül megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.