Bűnügy és baleset

Viperával fenyegette és meg akarta kötözni a szomszédot

Kapuvár és környéke | Viperával támadt a szomszédra és meg akarta kötözni, símaszk volt a fején – ki ne vágyna ilyen szomszédra? Vádat emeltek ellene.
Új Szó Nálunk

2022. szeptember 27. 09:31

vádirat
Kép: Pexels 

A vádirati tényállás szerint idén szeptemberben az 51 éves férfi egy Kapuvár melletti településen, fia házánál dolgozott. Ekkor hallotta, hogy a szomszéd is a házánál tevékenykedik. A vádlott – alaptalanul – azt gondolta, hogy az illető korábban bűncselekményt követett el a fia sérelmére, ezért elhatározta, hogy megleckézteti az 54 éves férfit. Fekete ruhába öltözött, símaszkot húzott a fejére, övébe több kést tűzött, kötelet és egy teleszkópos botot, viperát vett magához, így mászott be a szomszéd házba. 

A mászás zajára a sértett bement a szobába, ahol a betolakodó felszólította, hogy térdeljen le, és tegye hátra a kezeit. A férfi így is tett, mire a vádlott a kötéllel megpróbálta hátra kötözni a kezét. A sértett azonban kirántotta kezét a kötélből, megfordult és letépte a símaszkot támadója arcáról. Ezután kimenekült a házából. 

A vádlottat az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésével vádolva őt. A megye új törvénykezési helye, a Csornai Járásbírósága ítélte el: 1 év 10 hónap börtönbüntetést kapott jogerősen, 3 év próbaidőre felfüggesztve.  

A bűncselekmény elkövetésétől a jogerős ítélet megszületéséig kevesebb, mint egy hét telt el – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pesto

Mit főzzek? Tésztát!

gázár

Ünnepi rend a Győr-Szolnál

kvíz

KVÍZ: Igazak-e ezek a történelmi állítások?

autópálya

Részegen csalinkázott egy kamionos az autópályán

baba

Az elmúlt egy évben mindenből kevesebb jutott: születésből, halálozásból és házasságból is

rendőrség

Meg akarta ölni volt élettársát a csornai piacon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.