2023. május 24. 12:00
Magyarország | Különös és személyes beszámolót írt egy médiaszakos hallgató, Tornyos Kata, aki idén diplomázik az ELTÉ-n, a Covid első évében érettségizett, tehát az első olyan évfolyam tagja volt, aminek nem volt egy normális féléve sem. Érdemes elolvasni.
2023. május 24. 13:00
Nyugat-Dunántúl | A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az adózási és egészségügyi kockázatok miatt továbbra is folyamatosan nyomon követik az interneten Elf Bart és hasonló ízesített elektronikus dohánytermékek árusítóit. Legutóbb több mint kétmillió forint értékben vásároltak illegális e-cigarettát egy eladótól. Az árut lefoglalták, az eladó több millió forintos bírságra számíthat.
2023. május 24. 09:00
Győr | Amikor a kisgyermekes szülők élményfürdőbe viszik a csöppségeiket, szeretnék, ha önfeledten pancsolhatnának, élvezhetnék a vizet, biztonságban lennének úgy, hogy közben ők is jól érezhetik magukat. Ezt ígéri a június 17-én nyíló győri vízi élménypark.
2023. május 24. 19:00
Magyarország | Az elmúlt hetek csapadékos időjárása, valamint a folyók magas vízszintje miatt rendkívül sok szúnyogtenyészőhely alakult ki az országban. A héten folytatódnak a szúnyoglárvák elleni kezelések a vizes élőhelyeken. A folyók mentén létrejött ártéri tenyészőhelyeket a levegőből szilárd készítménnyel kezelik, amely képes áthatolni a fák lombozatán. A Sajó és a Hernád mentén, valamint a Szigetközben alkalmazzák ezt az eljárást, utóbbi területen földi járműről és gyalogosan is végeznek kezeléseket - közölte a katasztrófavédelem.
2023. május 24. 14:00
Győr-Moson-Sopron vármegye | Elsősorban kidőlt fák miatt kértek segítséget a vármegye tűzoltóitól a régió felett átvonuló vihar után, de Sopronban például egy patikát öntött el a víz, két személyautó pedig beragadt egy vasúti átjáróba kedden este.
2023. május 23. 18:21
Magyarország, Szlovákia | A két ország rendőri szervezeteinek együttműködése révén sikeres nyomozást folytattak. Pápakovácsinál megtalálták a holttestet is.
2023. május 23. 17:00
Magyarország | Bármennyire ez a kor parancsa, értelmetlennek és drágának tűnik jelenleg a mentők számára az elektromos hajtású mentőautó – tette közzé ezzel kapcsolatos álláspontját az Országos Mentőszolgálat. A hazai mentőegységek 45 millió kilométert tesznek meg évente Magyarország útjain.
2023. május 28. 10:00
Sopron, Csorna, Győr | Nem mennek a vonatok Csorna és Sopron között május 30-tól öt napon át. De lesznek helyettük buszok.
2023. május 23. 16:00
Magyarország | Az autópályán való közlekedés a nagy sebesség miatt eleve veszélyeket hordoz. Ha valami miatt forgalomelterelés történik, akkor pedig jön a káosz. Erre lehet mondani, ilyen nincs és mégis van.
2023. május 23. 13:31
M1-es autópálya | Tatabánya térségében egy tehergépkocsi hátulról nekiment egy rendőrautónak, ami összeütközött egy másik járművel, amiben egy embercsempész és 10 illegális bevándorló utazott.
2023. május 23. 19:30
Győr | Május 22-én, kedden a győri Kodály Zoltán utca 13. szám alatti parkolóban okozott egy tolató autó kárt. A rendőrség keresi a szemtanúkat és az elhajtó sofőrt is.
2023. május 23. 11:30
Győrújbarát | Három személyautó és egy kamion ütközött össze kedden délelőtt az M1-es autópályán Győrújbarát közelében. A leállósávon halad a forgalom Mosonmagyaróvár felé.
2023. május 23. 11:00
Győr | Az Ítélőbála valamelyest szigorított: a volt jedlikes diák legkorábban nem a büntetése letöltésének fele, hanem kétharmada után szabadulhat.
2023. május 23. 19:00
Győr | A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy biztonsági őrrel szemben, aki a nála leadott táskából kilopta a pénztárcát – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.
2023. május 23. 10:30
Mosonmagyaróvár | Az elsőbbségi szabályok megszegése miatt egy vétlen motoros sérült meg a Mosonmagyaróváron történt közlekedési balesetben.
Legfrissebb
- 4 hónapja KVÍZ: Ki született Mikszáthfalván?
- 4 hónapja Egy bolgár kamionos mágnessel manipulálta a pihenőidőt
- 4 hónapja Eldől a Ferencváros sorsa
- 4 hónapja Polgármesteri vétó a pluszpénzek ellen
- 4 hónapja Megszerezhető az autópálya mellett kivágott fa
- 4 hónapja Az oroszlánt egy régi ismerőse keresheti meg váratlanul
- 4 hónapja Sorsoltak a magyar kupában
- 4 hónapja Árzuhanás a benzinkutakon
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét