Most diplomáznak, a Covid miatt nem volt egy normális félévük sem

„Ez a cikk szeretne az a nyom lenni, ami összefoglalja, hogy milyen volt a koronavírus alatt leérettségizni majd elkezdeni az egyetemet. Tornyos Kata vagyok és remélhetőleg egy hónapon belül végzem kommunikáció- és média alapszakon az ELTE-n.” – írja a fiatal hölgy. Különleges beszámolója ez annak az   évfolyamnak, amelyik már Covid idején került egyetemre, főiskolára és egy normális féléve sem volt. Néhány sarokpontot kiemelünk az Eduline által közölt cikkből.  

 A Párizsban tanulmányi úton lévő diákok és tanárok két hétig nem jöhettek be az iskolába, az orvosi szobát sorra rohamozták meg a lázas kisdiákok, a kerekasztaloknál folyamatosan arról beszélgettünk, hogy vajon mi lesz ebből – ilyen volt 2020. márciusában végzősként. 

Péntek volt, amikor bejelentették a karantént – arra már nem emlékszem, hogy pontosan milyen szabályokkal – de szerintem senki se gondolta, hogy többet nem fogunk tanulni a gimiben.  

Szép lassan megszoktuk, kialakult egy rutin, minden este hatkor skypeoltam a legjobb barátommal, néha honfoglalóztunk, mamával közösen olvastuk a “Korunk hősét”.  

Majd jött a hír, hogy nem tartják meg az OKTV döntőket és egyre valószínűbbé vált, hogy nem lesz normális bolondballagásom és rendes ballagásom se. Úgy éreztem, hogy mindennek méltatlan módon lesz vége. 

– Napjaink – legalábbis nekem – mindig ugyanúgy teltek: felkeltem, volt pár órám, amelyeken vagy figyeltem vagy nem, vagy meg se tartották. 

Húsvét környékén bejelentették, hogy csak írásbeli vizsgák lesznek, én – a lusta – addig természetesen nem kezdtem el igazán tanulni, míg nem derült ki biztosra, hogy mi lesz, tehát volt nagyjából egy hetem felkészülni.  

Júniusban a ballagást is, és bankettet is megtartottuk, néhány tanárunknál szerenádozni is voltunk, így nem maradt lezáratlan a középiskola. 

Ősszel nálunk elmaradt a gólyatábor, gólyanapok voltak helyette, ott megismerkedtünk néhány szaktárssal. Egy darabig rendesen voltak óráink, majd a félév közepe fele online oktatás lett. (…) Senkivel se kerültem olyan kapcsolatba, hogy csak úgy a magánéletünkről írogassunk.  

Online volt a vizsgaidőszak, aztán meg a következő félév is teljesen, akkor alig vettem fel krediteket, mert nem volt kedvem otthonról elvégezni az egyetemet. (…) A tavaszi vizsgaidőszak nagyon könnyű volt, szinte csak beadandókból állt. 

„Engem megviselt mentálisan, hogy a székem az egyetem, szórakozóhely és a kikapcsolódás is volt egyben, úgy éreztem magamat, mint egy zárkában” – ezt már egy barátom mondta. 

Ez a nyár viszont sokkal jobb volt. Az nem igazán rémlik, hogy hogyan kezdődött el a második év az egyetemen. Talán ennek a félévnek is csak a vége volt online, de azt biztos, hogy egy rendesen megtartott félévem se volt a három év alatt. Mégis talán ez volt az a fordulópont, amikor minden jobb lett. Kicsit elkezdődött az egyetemi élet. 

 Utána azért a negyedik félév első hónapja is távolléti oktatásban kezdődött. 

Ekkor már az volt fura az online oktatásban, hogy az egyetemen kívül nagyjából bárhova lehetett járni: éttermek, szórakozóhelyek, mozik, színházak. (…) És nagy élmény (már akinek), hogy két év után újra papíron írtuk a vizsgát. (…) Sokkal többet kellett tanulni, mint eddig bármikor, de ezen is túljutottunk és jöhetett a nyár. 

Ránk – az érzelmi részen túl – konkrét hatással a háború a rezsi miatt volt. Állami egyetem lévén elég szűkös a költségvetés, egyszerűen kimondva nem volt pénz fűtésre. Azt mondták, hogy emiatt online lesznek a vizsgák, talán itt is volt egy vagy két hét távoktatás. Hát a vizsgákat végül megtartották, csak nem az egyetemen, hanem gimnáziumokban, kávézókban, meg ahol tudták.  

Érdekes élmény volt egy tanári szoba színpadán elemezni Magritte “Ez nem pipa” című festményét.  

Az utolsó félévem később kezdődött, ugyanis februárban tartották a tavaszi szünetet. 

Az utolsó tanítási napom május 26-án lesz, a diplomaosztóról még nincsenek hírek, de valahogy majd csak lesz.