2023. május 7. 09:00
Magyarország | 2023 áprilisában, országosan 6.787 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 42 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott. Ez jóval kevesebb, mint az egy évvel korábbi adatok.
2023. május 4. 09:00
Győr | Mutatjuk, hogy szól a szabályozás.
2023. május 3. 16:00
Győr | Szerdán a hajnali órákban állampolgári bejelentés érkezett a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságra, miszerint Győrben az Ipar utcában lövésre emlékeztető hangokat hallottak egy lépcsőházban. Jól hallották.
2023. május 3. 16:30
Nyugat-Dunántúl | Több mint négy és fél milliárd forint adót csalt el egy biztonsági őröket foglalkoztató, számlagyárat működtető bűnszervezet. A NAV nyugat-dunántúli pénzügyi nyomozói harminc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként, majd hatot őrizetbe vettek, közülük a Győri Járásbíróság négy fő letartóztatását, két fő bűnügyi felügyeletét rendelte el.
2023. május 3. 15:00
Magyarország | Rég nem látott mélységben lesznek az üzemanyagárak a hazai kutakon. Ez persze relatív, mondjuk jó egy éve kétségbeestünk volna miatta.
2023. május 3. 10:59
Magyarország | Ma délelőtt az is kiderült, kik lesznek a The Voice zsűritagjai.
2023. május 3. 13:00
Győr | Három kölyköt hozott világra egy macska a győri belvárosban, csakhogy nem mindennapi helyet választott az anya a biztonságos szüléshez: egy fa tetején, madárfészekben jöttek világra a cicák. Sajnos egy elpusztul, de kettőt az anyával együtt megmentettek.
2023. május 3. 18:30
Sopron | Csik Ferenc Ezüstplakettel tüntették ki az egyetemi sportélet területén végzett szervezői és vezetői munkásságáért Horváth Józsefet, a SMAFC elnökét, a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatóját, a Líceum testnevelőjét.
2023. május 3. 13:52
M1-es autópálya | A kávé illata sem ragadta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársait, amikor egy bolgár autót vizsgáltak át alaposan az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszán.
2023. május 4. 08:00
Magyarország | Mi okozza hazánkban a legtöbb tűzesetet, miért volt tavaly több tűzeset, mint egy évvel korábban? Mi olvasható ki a balesetek, katasztrófák és tragikus esetekre jellemző száraz adatokból. A katasztrófavédelem válaszol.
2023. május 3. 12:00
Magyarország | Uralkodni kell a matematikából érettségizőknek azon a reflexen, hogy ha megoldottunk egy feladatot, akkor már át is ugrunk a következőre. Ajánlott benne maradni addig, amig a válasz nem tökéletes – ez az egyik javaslat, amit a Pécsi Tudományegyetem (PTE) óraadója adott a május 9-én, egy hét múlva esedékes megpróbáltatás előtt a diákoknak.
2023. május 3. 09:30
Sopron | A Győri Járási Ügyészség hamis tanúzás bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki hamis végrendeletet készített és használt fel egy soproni hagyatéki eljárásban.
2023. május 3. 19:30
Magyarország | A Győri Törvényszék pénteken rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, akit összehangolt akcióban fogták el a múlt héten a hajdú-bihari rendőrök és a KR NNI nyomozói. A 41 éves egyeki S. Csaba a gyanú szerint főszervezője volt egy illegális migránsokat rendszeresen Ausztriába csempésző bandának.
2023. május 3. 09:00
Kapuvár | Feleségével utazott át vasárnap Kapuváron az a 75 év körüli férfi, aki miután megállt a piros lámpánál, minden előzmény nélkül hirtelen eszméletlenné vált.
2023. május 3. 10:00
Szigetköz | A tapasztalatok alapján a vízben bővebb periódusok jelentősége a térségben is felértékelődik, így szükséges ezen vízpótló, egyben vízvisszatartásra is lehetőséget adó elárasztás kihasználása - közölte a regionális vízügyi igazgatóság a szerda reggel hat órakor elindult szigetközi hullámtéri elárasztás kapcsán.
Legfrissebb
- 4 hónapja KVÍZ: Ki született Mikszáthfalván?
- 4 hónapja Egy bolgár kamionos mágnessel manipulálta a pihenőidőt
- 4 hónapja Eldől a Ferencváros sorsa
- 4 hónapja Polgármesteri vétó a pluszpénzek ellen
- 4 hónapja Megszerezhető az autópálya mellett kivágott fa
- 4 hónapja Az oroszlánt egy régi ismerőse keresheti meg váratlanul
- 4 hónapja Sorsoltak a magyar kupában
- 4 hónapja Árzuhanás a benzinkutakon
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét