2023. május 1. 17:30
Burgenland | Köpcsényben (Kittsee) két tehervonat ütközött össze az A6-os autópálya hídja alatt vasárnap késő este. Több kocsi kisiklott, a felsővezetékek és a vágányok megsérültek. Senki sem sérült meg, de Pozsony felé vonatpótló buszok viszik az utasokat.
2023. május 1. 19:00
Győr | A győri közgyűlés javaslattételi felhívást tett közzé az újonnan alapított „BAROSS GÁBOR – GYŐR GAZDASÁGÁÉRT” díj 2023. évi adományozására.
2023. május 1. 15:00
Magyarország | A magyar munkavállalók ötöde dolgozik május elsején – ez derül ki a Társadalomkutató legfrissebb felméréséből. A felnőtt magyar lakosságot kérdezték, 900 ezer ember ma munkával „ünnepel”.
2023. május 1. 17:00
Magyarország | Május elsejétől érvényesek az ország- és vármegyebérletek, amik elsősorban azoknak jók, akik rendszerese utazásaik során átlépik egy vagy több vármegye határát, és a bérlettel vagy jeggyel való havi utazása eddig többe került, mint 18.900 forint (a tanulók és fogyatékkal élők esetében 1.890 forint) és nem feláras vonatot, illetve kocsit, azaz nem az első osztályt vették igénybe.
2023. május 1. 12:00
Győr | A bejelentés nem volt váratlan, inkább csak az időpontja: Babati Benjamin távozik az ETO NB II-es labdarúgó csapatától - közölte hétfő délelőtt a klub. Babati a Gyirmót elleni meccs óta (amikor a félidőben állt be), már csak az akadémiai csapatban kapott lehetőséget.
2023. május 1. 16:00
Burgenland | A közlekedési balesetek gyakori oka a figyelmetlenség. Aki kihangosító rendszer nélkül ül a volánnál, minimum megosztja a figyelmét, és az egyik keze is foglalt Burgenlandban mától szigorúbban büntetik a vezetés közbeni mobilozást.
2023. május 1. 15:30
Magyarország | A legtöbb dolgozó embernek csak hétvégén van szabad ideje a kert rendezésére, a hobbijára vagy a ház körüli teendők ellátására. Viszont ha ez túl nagy zajjal jár, a szomszédok joggal kérhetik ki maguknak a háborgatást.
2023. május 1. 11:00
Magyarország | Szinte minden esetben régi hagyományokra épülnek a modern kori ünnepek. Május elseje nemcsak a munka, hanem a szerelem, a katolikusok számára pedig Szent József védőszent ünnepe is. Virsli, vurstli, májusfa - van itt minden.
2023. május 3. 18:00
Magyarország | Már meghaladta a félmilliót a személyi jövedelemadó-bevallást benyújtók száma, azaz ennyien már túl vannak az adóbevalláson, amelynek határideje május 22. Az adóhivatal által elkészített szja-tervezetüket már csaknem egymillióan nézték meg - nyilatkozta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek eljuttatott közleményben.
2023. május 1. 09:00
Mosonmagyaróvár | Összeütközött két személyautó Mosonmagyaróváron a szombatról vasárnapra virradó éjszaka. A baleset helyszínén a tűzoltókra és a mentőkre is szükség volt.
2023. május 1. 10:00
Magyarország | Változékony lesz az időjárás május első hetében: napsütésre, de záporokra, zivatarokra is számítani kell. Hajnali fagyok már nem várhatók, és helyenként bőven 20 Celsius-fok feletti csúcsértékek is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
2023. április 30. 19:00
Budapest | A kommunizmus veszélyeit váltó konzumizmus veszélyeire figyelmeztetett Ferenc pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE) információs technológiai és bionikai karán mondott beszédében vasárnap délután. A katolikus egyházfő önismeretre, határaink felismerésére és ebből fakadóan önhittségünk megfékezésére szólított fel.
2023. április 30. 16:00
Budapest | Sok ismert művész és celebritás írt vagy mondott valamit Vágó István haláláról, Sebestyén Balázs megszólalása különösen érdekes.
2023. április 30. 15:00
Magyarország | Május 2-áig meg kell kapniuk a NAV nyilvántartásában szereplő címre a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik kérték a postázást, valamint azok, akiknek nincs KAÜ-azonosítójuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő vagy befizetendő adót tartalmaz.
2023. május 4. 08:30
Ausztria | Az osztrák kormány 130 millió euróval támogatja a lakosság elektronikai cikkeinek javítását. Így minimalizálni tudják az elektromos hulladékot, mert megtérítik a javíttatási költségnek a felét, ha az legfeljebb 200 euró.
Legfrissebb
- 4 hónapja KVÍZ: Ki született Mikszáthfalván?
- 4 hónapja Egy bolgár kamionos mágnessel manipulálta a pihenőidőt
- 4 hónapja Eldől a Ferencváros sorsa
- 4 hónapja Polgármesteri vétó a pluszpénzek ellen
- 4 hónapja Megszerezhető az autópálya mellett kivágott fa
- 4 hónapja Az oroszlánt egy régi ismerőse keresheti meg váratlanul
- 4 hónapja Sorsoltak a magyar kupában
- 4 hónapja Árzuhanás a benzinkutakon
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét