Helyi hírek

Dézsi: Magánemberként jogom volt megsértődni. És meg is sértődtem

Győr | A jutalom kapcsán szóltak, hogy vita lesz, ha közgyűlés elé visszük, de ez így volt törvényes. Fake news, hogy az óvodákban hideg volt. Az E.ON által üzemeltett oszlopok gyalázatos állapotban vannak. Az adventi fények sokkal diszkrétebbek lesznek, a jégpálya üzemeltetéséhez pedig idén nem tud a város milliós támogatást adni. Dézsi Csaba András polgármester ma reggel is „vizitelt” a rádióban, ezeket tőle idéztük. (2. rész)
Új Szó Nálunk

2022. október 27. 09:01

Dézsi

A műsor második része a 35 éves jogviszony kapcsán járó jutalomról szólt, az ellenzéki politikusoknak szóló kemény szavakat ezúttal nem ismételte meg a polgármester, de a provokátorokat sokat emlegette:  

„Kérdezték, hogy bevigyük-e a közgyűlésre az egyébként mindenkinek, aki annyi évet dolgozott, járó jutalmat. Mert abból vita lesz. Kötelező ez? – kérdeztem. Igen - mondták.  Akkor vigyük be. (…) Mindenki véleménye érdekel, aki ilyen jutalmat valaha visszautasított vagy felajánlott. Volt olyan is, aki feltette: Mit csinált ez az ember 35 éven keresztül? Pártprovokátoroknak el kell mondani, mit csináltam. Szép pálya, büszke vagyok rá, több tízezer ember köszönheti életét. S hogy a budapesti tévében is beszédtéma ez? Nem értem. (…) Az volt a sértő, ahogy néhány politikus és propagandista azt gondolja, hogy fel kell hívni a figyelmemet, hogy a családommal jót tegyünk. Sértő volt és meg is sértődtem. Jogom van magánemberként megsértődni. (…) A jegyzőt kértem, hogy független szakértői vélemény is mondja ki, hogy ez a pénz jár-e. Olyan pénzt ugyanis nem veszek fel, ami nem jár. De ettől a felajánlás áll. Az fáj a legjobban, hogy amikor elmondom a felajánlást, még ez is hencegésnek tűnik. A szívkatéteres centrumot is adományokból építettük fel. Nagyon sok ember sok munkája volt benne. Néha nem arról szól a politika, amiről kell.” 

Aztán következtek a fővárosi tárgyalások, s mivel néhány napja azt írta a Sportért Felelős Államtitkárság előtt készült fotóhoz, hogy „hamarosan kiderül: ki tudjuk-e nyitni Győrben az Aqua Sportcentrumot vagy be kell zárnunk a sátras uszodát is”, jó lett volna megtudni, hogy mire jutottak Radnóti Ákos alpolgármesterrel. Konkrétum azonban ebben a kérdésben nem hangzott el: „A tárgyalásokat mindig azzal kezdem, hogy elmondom a partnernek: Győrből 8 milliárdnál is több szolidaritási összeg megy az országos kasszába. Ebből szeretnénk visszakapni. Legutóbb azért tárgyaltunk, hogy a Nemzeti Úszóprogram folytatódjon. (…) Az Aquában napi 3,6 millió forint az üzemeltetési összeg. Ha fenntartjuk a sátrast – ugyanennyibe kerül. Komoly pénzt fektet tehát a város abba, hogy az élsportolók úszni tudjanak. (…) A Mosoni- Dunát poénnak szántam. Nekem is fáj a gerincem, gerincsérvem van, de legalább mutatja, hogy gerincem is. Van, akiken az úszás tesz jót, másnak a gyógytorna. Úgy tűnik most, hogy mindenki úszni akar Győrben. De ha egy sportoló kihagy egy hosszabb időszakot, akkor az a karrierének a végén jelenti.  (…) Nem könnyű a helyzet. De nem azért, mert a Dézsi rosszul gazdálkodik és hülyékkel van körülvéve.” 

A Volánról is elmondta: „Korábban másfél milliárdért szállította az embereket. Ez most már 2 milliárd, jövőre 4 milliárdot adtak meg árajánlatnak. (…) Az óvodákban sincs hideg, ez fake news volt.  

Végül pedig az advent: Lesz-e díszkivilágítás? „Valóban kérdés, hogy bekapcsoljuk-e a villanyt ebben a helyzetben. (…) A legelső kérésem az volt, hogy a díszkivilágítást mindenhol kapcsoljuk le. Felmérettem azt is, hogy az E.ON által üzemeltetett oszlopok milyen állapotban vannak. Jelentem: gyalázatosban. 16 ezer fotóval dokumentálták ez. (…) Érdekes módon a Vill-Korr oszlopok meg rendben vannak. (…) A korcsolyapálya felépítéséhez idén nem tudunk támogatást adni. (Erről mi írtunk először.) Advent lesz, de sokkal diszkrétebb. Meg kell próbálni minden pénzt praktikusan megfogni.”  

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
csirke

Mit főzzek? Csirkét!

egyetem

A véletlen hozta össze a csapatokat, hogy megoldjanak egy problémát

kvíz zene

KVÍZ: Lányok, asszonyok, férfiak és nők

csornai járásbíróság

Átadták a Csornai Járásbíróság felújított épületét

Rába

Idén sem fizet osztalékot a Rába

polie

Tucatnyi gyanúsított van már a rendőrkapitány ügyében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.