2023. június 1. 16:00
Csorna | A rendőrök gyanúja szerint kábítószer hatása alatt vezette segédmotor-kerékpárját egy csornai férfi, aki ráadásul el is volt tiltva a járművezetéstől. A rendőrségen kötött ki.
2023. május 16. 08:00
Régió | A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki egy 41 éves győri lakost, valamint a 24 éves Pápa környéki utasa ellen is eljárást indítottak, miután kábítószert találtak a kocsiban, amit ittasan vezetett.
2023. május 11. 13:00
Magyarország | Mintegy 125 millió forintnyi kokaint vontak ki a fővárosi zsaruk a drogpiacról és öt embert őrizetbe vettek az M1-es autópályán. A célszemélyek Győr-Moson-Sopronban a sztráda egyik pihenőhelyén kávézgattak a rajtaütés pillanatában.
2023. március 30. 08:30
Ágfalva | A soproni nyomozók két ágfalvi lakásban is ültetvényt találtak. A végső szót majd szakember mondja ki, de sok kétség nincs: marihuánát termesztettek a lámpák alatt.
2023. március 14. 08:30
Nyugat-Dunántúl, Csallóköz | A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a szlovák NAKA-val közösen a hétvégén felszámolta azt a nemzetközi bűnszervezetet, amely az elmúlt egy hónapban mintegy 30 kg kábítószert terített szét a Nyugat-Dunántúlon és a Csallóközben. A szlovák-magyar akcióban összesen 150 rendőr vett részt. A KR NNI a résztvevő szervekkel közösen összesen tizenhárom főt elfogott, és több mint 1500 adag kristályt, 8000 eurót, 1,5 millió forintot és 5 fegyvert lefoglalt. A kábítószerterjesztő bűnbanda két tagja – egy szlovák férfi és egy magyar nő – letartóztatásban van, a többiek szabadlábon védekeznek.
2023. február 27. 16:30
Mosonmagyaróvár | A járőrök még éjjel elfogták azt a fiatalt, aki a Fecske utcában több személygépkocsit megrongált.
2023. február 27. 14:00
Győr | A Készenléti Rendőrség járőrei fogták el a Budapestről Hegyeshalom felé közlekedő RailJet vonaton azt a 22 éves somogyapáti férfit, aki ellen négy elfogatóparancs volt érvényben, illetve ruházata drogot rejtett.
2023. január 14. 11:00
Győr | A győri Petz Lajos parkolóházban vandálok pusztítottak december végén: összerondították a mosdót, amitől eldugult a vécé, a helyiségben összetörték a két hete felszerelt toalettpapír-tartókat, az elektromos radiátort védő rácsot lefeszegették, a fűtőtestet ellopták, a folyosó falait összefirkálták.
2023. január 2. 11:30
Győr | A győri rendőrök egy 38 éves enyingi férfival szemben intézkedtek.
2022. november 10. 09:30
Sopron | Az egykori valóvilágosért kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt állítólag a TEK-esekkel megerősítve ment a rendőrség soproni otthonába.
2022. november 4. 08:00
Sopron | A rendőrség 16 emberrel szemben javasol vádemelést bűnszervezetben, valamint bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt. A gyanúsítottakhoz köthető további 9 bandatagot Ausztriában már el is ítéltek. Az osztrák és a magyar rendőrök több mint félezer kilogramm kábítószer kereskedelmét tudták bizonyítani a két évig tartó nyomozás során. Az április 28-án elfogott S. Csaba, a soproni éjszakai élet egykor jól ismert alakja öngyilkos lett.
2022. október 27. 13:30
Sopron | A győri rendőrök a darkneten keresztüli drogüzletek likvidálása érdekében több nemzetközi partnerszervvel együttműködve 2021 decemberében öt megyei illetőt vont eljárás alá. A három fiatallal, egyikük édesanyjával és annak férjével szemben kábítószer-kereskedelem miatt indult büntetőeljárás, ami jelenleg is folyamatban van. Most a bűnbanda alacsonyabb szintjén lévő dílereit is sikerült beazonosítania a rendőröknek: összehangolt razziát szerveztek Sopronban és vonzáskörzetében.
2022. október 17. 17:00
Győr | A rendőrök két férfit és egy nőt állítottak elő, akik kábítószer birtoklása vétséggel gyanúsíthatók.
2022. október 13. 17:00
Győr | A rendőrök befejezték a nyomozást, vádemelést javasolnak.
2022. szeptember 24. 10:00
Győr | A 32 éves férfi nem jutott messzire, a rendőrök elkapták.
Oldalszámozás
Legfrissebb
- 1 másodperce KVÍZ: Mely hírességeket rejtik ezek a nevek?
- 1 órája Kullancs-kisokos: felejtsük el, hogy 24 órán belül nem fertőzhet
- 2 órája Életképek a Final Fourról (GALÉRIA)
- 14 órája BL-döntős a Ferencváros, az Esjberggel játszik az ETO a harmadik helyért
- 15 órája Türelem epret terem: Két és fél órás várakozás az eperföldön Vámosszabadinál (VIDEÓÖ
- 16 órája Nőjenek nagyra: süllőivadékokat telepítettek
- 17 órája Nagyot küzdött, de nem jött össze a döntő, kikapott az Audi-ETO a Final Fourban
- 18 órája Ingyenes mentőmellények a Balatonnál
Legolvasottabb
- 24 óra
- 3 nap
- 1 hét
- MESTERKVÍZ VI.: Tegye próbára tudását!
- Türelem epret terem: Két és fél órás várakozás az eperföldön Vámosszabadinál kifelé (VIDEÓ)
- Nagyot küzdött, de nem jött össze a döntő, kikapott az Audi-ETO a Final Fourban
- Magzatkárosító anyagot találtak a szakértők a győri talajvízben
- BL-döntős a Ferencváros, az Esjberggel játszik az ETO a harmadik helyért
- Kihelyezett hulladékudvarok Adyvárosban
- Életképek a Final Fourról (GALÉRIA)
- Termelői piaca lett 56 millióból Abdának
- KVÍZ: Louvre, Prado, Ermitázs. Melyik városban járunk?
- KVÍZ: Aki a vadvirágot szereti...
- MESTERKVÍZ VI.: Tegye próbára tudását!
- Türelem epret terem: Két és fél órás várakozás az eperföldön Vámosszabadinál kifelé (VIDEÓ)
- Kik jutnak a női kézilabda BL-döntőbe? (SZAVAZÁS)
- A közoktatásért fújtak riadót Sopronban is
- Meghatározó sportklub elnöke lett Borkai, az alpolgármester kiszállt az elnökségből
- Aki hétvégén vonatozik, alaposan meglepődhet
- MESTERKVÍZ V.: Tegye próbára tudását!
- KVÍZ: Fővárosok, csak B-vel
- KVÍZ: Sorozatnézők előnyben
- Kinyitott a vámosszabadi eperföld, ennyibe kerül kilogrammja
- KVÍZ: Louvre, Prado, Ermitázs. Melyik városban járunk?
- KVÍZ: Aki a vadvirágot szereti...
- KVÍZ: Orbán Viktor 60 éves
- MESTERKVÍZ VI.: Tegye próbára tudását!