Bűnügy és baleset

Többször is elkapták a drogosan autót vezető férfit

Győr | A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 38 éves férfi ellen, akit többször igazoltattak a rendőrök, és mindig volt nála kábítószer.
Új Szó Nálunk

2024. október 24. 10:00

drog és bilincs
A kép illusztráció. - Fotó: Shutterstock

A vádirat szerint a 38 éves férfit 2022 szeptemberében próbálták meg igazoltatni a rendőrök, azonban a tettes elhajtott, majd leparkolta a járművet és gyalog próbált távozni. A rendőrök azonban követték, és elfogásakor a közeli szemetesben megtaláltak 11 zacskó különböző típusú kábítószert, amit az elkövető dobott el. A ruházatának és járművének átvizsgálásakor további kábítószerek, kábítószer fogyasztáshoz szükséges eszközök és több mint 250 ezer forint is előkerült. A szakértői vizsgálat alapján a járművezetéskor a vádlott vérében is kimutatható volt többféle kábítószer hatóanyaga.

2022 novemberében újra járművezetés közben igazoltatták az elkövetőt, és a járműben ismét többféle kábítószert, tablettákat, kristályos anyagot találtak, valamint ismét bebizonyosodott, hogy a vádlott kábítószer hatása alatt vezette az autót.

2023 januárjában egy győri benzinkúton igazoltatták a férfit, amikor is a ruházatában és a járművében újra kábítószert találtak, és a vizsgálatok azt is alátámasztották, hogy ekkor is kábítószer hatása alatt vezetett.

A vádlott minden alkalommal úgy vezette a járművét, hogy őt korábban a Győri Járásbíróság több eljárásban is eltiltotta a járművezetéstől. Végül 2023 szeptemberében ismét igazoltatták a terheltet, aki ekkor gyalogosan közlekedett, de mind a ruházatában, mind a szervezetében ismét találtak kábítószert.

Az ügyészség a férfit minősített kábítószerbirtoklással, több rendbeli bódult állapotban elkövetett járművezetéssel, eltiltás hatálya alatti járművezetéssel vádolja. A halmazati szabályok alapján vele szemben akár tizenöt évig tartó szabadságvesztés is kiszabható. Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sport

A Ferencváros ismét pontért indul az Európa-ligában

idős

Segíteni tudni kell!

kvíz

KVÍZ: Írja le helyesen, magyarul!

drog és bilincs

Többször is elkapták a drogosan autót vezető férfit

hori

Az ikreknek egy új lehetőség bukkanhat fel

városháza

Ismét közgyűlés lesz a Városházán

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.