Egészségügy

Csak a menekültek sürgősségi ellátása rendezett

Magyarország | Az EEMI csütörtökön ugyan kiadta, hogy a menekültek egészségügyi ellátása rendezett, de ez elsősorban a sürgősségi ellátásukra igaz, a krónikus betegek gyógyításánál még sok a kérdőjel.
Sudár Ágnes

2022. március 6. 09:01

Menekültek
A menekeültek esetében egyelőre nem ismertek a szabályozott betegutak - Fotó: police.hu

Csak részben teszi lehetővé egy államközi egyezmény az ukrajnai menekültek egészségügyi ellátását. Az egyezmény ugyanis csak az akut, illetve a sürgősségi ellátásba sorolható esetekre vonatkozik, a krónikus betegek kezelésére nem. Így például a daganatos terápiára, vagy egyéb például kardiológiai ellátásra szorulók helyzete megoldatlan. Gyógyszert is csak teljes áron kaphatnak a patikában az érintettek. Nincsenek szabályozott betegutak. Civilek, betegszervezetek próbálnak segíteni az érintetteknek - írta meg a Népszava.  

A lap idézi Vidor Esztert, a Betegszervezetek Magyarországi Szövetségének (BEMOSZ) kommunikációs vezetőjét, aki azt mondta,  „csak csütörtökön már 70-90 olyan beteggel találkoztunk, akiknek az ellátása biztosan nem lesz egyszerű, mert még nincs hivatalos álláspont arról, hogy a krónikus betegek kezelését ki és hogyan finanszírozza. Van olyan kisgyerek, akinek ritka betegségére nagy értékű 16-25 millió forintos terápiát kellene biztosítani, de érkezett izomsorvadásban szenvedő, SMA-s kisfiú is, akinek a több százmilliós gyógyszerre lenne szüksége.” 

Mint mondta, van olyan eset is, amikor nagy értékű onkológiai terápiát kellene folytatni. Olyat, ami magyar betegeknek is csak egyedi méltányossági alapon vehető igénybe, az eljárás pedig gyakran 60 napig is eltarthat. 

„Egyelőre annyit tudtunk tenni, hogy felvettük a kapcsolatot a kormányzattal és elkezdődött egyfajta egyeztetés a betegszervezetek és a civilek között. Ezenkívül levelet írtunk az Európai Gyógyszergyártói Szövetségnek, amelyet arra kértünk, járjanak közbe a nagy gyógyszercégeknél, hogy valamilyen módon a menekültek hozzáférhessenek a nagy értékű készítményekhez Magyarországon – fogalmazott Vidor Eszter. Továbbiak a cikkben 

 Az EEMI közleményben azt tudatta, hogy a menekültek egészségügyi ellátása biztosított. A teljes cikk itt olvasható.  

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
éltementés

ÉLETMENTÉS: diák rohant be a tűzoltókhoz, az utolsó pillanatban húzták ki a vízből a kihűlt nőt

GYIK Rendezvényház

Eladó egy soproni kultúrház! Vagy kettő! (VIDEÓVAL)

lakástúz

Idős néprajztudós asszony a lakástűz egyik áldozata (GALÉRIA - MEGRÁZÓ FOTÓK A HELYSZÍNRŐL)

nemzeti park

Lépés a csallóközi nemzeti park felé, Szigetközre talán megfontolnák, ha...

cigi

Django ismét kiszagolta a cigit (VIDEÓ)

szivecskék az óvónéniknek

Szívecskéket is kaptak a sopronkövesdi óvoda sztrájkoló dolgozói

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.