Haza és nagyvilág

Hétfőig kérhetik a szülők gyerekeiknek a HPV-oltást

Magyarország | Akik hétfőig jelentkeznek a védőoltásra, az első vakcinát októberben, a másodikat jövő év tavaszán kapják meg.
Új Szó Nálunk

2022. szeptember 10. 20:00

oltás
Fotó: Pexels 

A szülők szeptember 12-ig kérhetik gyermekeiknek az ingyenes HPV (humán papilloma vírus) elleni védőoltást. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kezeli a nemzeti immunizációs programot, amelynek 2014 óta része a HPV elleni védőoltás, 2018-tól alkalmazzák a kilenc komponensű, nagy védettséget jelentő vakcinát, 2020 óta pedig a fiúk számára is elérhetővé tették a védőoltást. 

A vakcinát a fiataloknak a szexuális élet megkezdése előtt érdemes beadni, ezért az általános iskola hetedik osztályos, 12. életévüket betöltött gyerekeknek kérhetik a szüleik az ingyenes védőoltást hétfőig. A világon több 100 millió védőoltást adtak már be, komolyabb mellékhatást nem, némely esetben csak helyi mellékhatást tapasztaltak. 

Mint kiderült, egyre több 18 éves fiatal - akiknek a szülei korábban nem kérték a védőoltás -, most szeretné beadatni a vakcinát. Számukra is szeretnének olyan programot indítani, hogy ingyenesen juthassanak hozzá a védőoltáshoz. 

A nők esetében a méhnyakrák a leggyakoribb HPV-fertőzés által okozott betegség, de más problémákért is felelős. A férfiak esetében a nemi szervi daganatokon kívül más, például szájüregi daganatokat is okozhat. A védőoltással ezek több mint 90 százaléka megelőzhető. (Forrás: weborvos) 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
társasház

Még mindig nincs gáz harminc gyárvárosi lakásban

kvíz

MESTERKVÍZ L.: Matulától az olasz líráig

sport

A bajnokságért játszik a Fradi

baleset

Csak minden ötödik kocsin van casco

benzinár

Ennyi a dízel és benzin ára nálunk és a környező országokban

hori

A kosnak ma kifejezetten jó nap lehet az új kezdetekre

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.