Haza és nagyvilág

Riasztó statisztika a magyar orvoshiányról

Magyarország | A háziorvosi praxisok több mint tizede betöltetlen Magyarországon a Gazdaságkutató Intézet (GKI) legfrissebb elemzése szerint. Főként vidéken aggasztó a helyzet. Az átlagéletkor 60 év és nincs kellő utánpótlás.
Új Szó Nálunk

2022. október 5. 16:30

dokihiány
Fotó: shutterstock

Kiadták a legfrissebb adatokat a GKI elemzése alapján arról, hogy mekkora valójában a háziorvoshiány Magyarországon. Az is látszik, hogy nem várható egyhamar javulás, mert a tendencia egyik fő oka az elöregedés szakmán belül, A háziorvosok átlagéletkora 60 év körüli és nincs kellő utánpótlás. 

Aláhúzzák azt is, hogy a nehezen elérhető településeken nincs az orvosok előtt perspektíva, és a magánellátás felszippantja a doktorokat. 

Összesen 687 betöltetlen háziorvosi praxist számoltak idén szeptemberben az ország 516 településén, 6 százalékkal többet, mint januárban. Ez egyben azt is jelenti, hogy minden tizedik praxis betöltetlen, s bár a praxisjog eladható és hitelt is fel lehet venni a vásárlásra, 2010 és 2021 között 10 százalékkal csökkent a praktizáló háziorvosok száma – írja a Pénzcentrum

A KSH statisztikájából a háziorvosokra háruló teherre is következtetni lehet: tavaly 5807 praktizáló háziorvos több mint 73 millió esetet látott el, így egyre napi 50 eset jutott, 16,3 százalékkal több, mint 2020-ban. A nagy emelkedés a COVID járvány alatt bevezetett telemedicinális ellátásnak volt köszönhető, ami csaknem 2,5 millió esettel csökkentette a rendelői ellátások számát, de több mint 10 millió új „betelefonálót” jelentett. Mindent egybevéve 2021-ben-egy betegre átlagosan maximum 10 perc jutott.  

A GKI elemzése szerint egyébként Győr-Moson-Sopron helyzete még istenes a legtöbb megyéhez képest: itt, illetve Csongrád-Csanádban számlálták idén a legkevesebb – összesen 16 – betöltetlen praxist. Borsod-Abaúj-Zemplénben 73 doktor hiányzik a rendszerből és kirívóan rossz a helyzet Budapesten és Pest megyében, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyében.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
sport

Csúcsrangadó a férfi kézilabdában

bíróság

A fellebbezés súlyosabb ítéletet hozott a kábítószerrel kereskedő férfiak ügyében

KVÍZ

KVÍZ: Lepke lesz a hernyóból?

hori

A halak számára ma fontos lehet az intuíció

traffi

Ma minden traffipax mér, mégpedig ezeken a helyeken

labdarúgás

Huszonöt éves jubileumára új klubépületet kap a győri Üstökös FC

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.