Haza és nagyvilág

Egyre tovább élnek az emberek

London | A népesség várható élettartama világszerte csaknem öt évvel hosszabb lesz 2050-re – állapította meg a Lancet tudományos folyóiratban megjelent tanulmány.
Új Szó Nálunk

2024. május 18. 16:00

idős ember
- Fotó: pixabay

Az elemzés szerint 2022 és 2050 között a férfiak körében a várható élettartam 71,1 évről 76 évre nő, a nők körében pedig 76,2 évről 80,5 évre emelkedik.

A betegségek globális terheit vizsgáló 2021-es Global Burden of Disease Study (GBD) adatait felhasználó tanulmány szerint azokban az országokban nő majd a leginkább a várható élettartam, amelyekben jelenleg a legalacsonyabb.

A tendencia hátterében a kutatók szerint főként olyan közegészségügyi intézkedések állnak, amelyek segítettek a szív- és érrendszeri betegségek, a Covid-19 és számos fertőző betegség, valamint az anyai, újszülöttkori és táplálkozási betegségek megelőzésében, és javították a túlélési arányokat.

A tanulmány szerzője, Chris Murray, a Washingtoni Egyetem egészségügyi adatok kiértékelésével foglalkozó intézetének (IHME) igazgatója kiemelte:

amellett, hogy a várható élettartam általánosan növekszik, azt is megállapították, hogy a várható élettartamban mutatkozó földrajzi egyenlőtlenségek is csökkennek.

Miközben a leggazdagabb és legszegényebb országok közötti egészségügyi egyenlőtlenségek továbbra is fennállnak, a köztük lévő szakadék csökken, a legnagyobb javulás Afrika szubszaharai régióját érinti. A tanulmány arra is rámutatott, hogy a globális várható élettartam növekedése 2022 és 2050 között lassabb ütemű lesz, mint a Covid-19 előtti három évtizedben volt.

A következő generáció egészségére a tanulmány szerint a nem fertőző betegségek okozta szív- és érrendszeri betegségek, a daganatos betegségek, a cukorbetegség, az elhízás, a magas vérnyomás, az egészségtelen táplálkozás és a dohányzás gyakorolja majd a legnagyobb hatást.

Az elemzésből kiderült: miközben a várható élettartam 2050-re globálisan 4,5 évvel nő, a jó egészségben eltöltött évek száma csak 2,6 évvel lesz hosszabb, a vizsgált időszakban 64,8 évről 67,4-re emelkedik. Ez azt jelenti, hogy miközben sokan tovább élnek majd, várhatóan az egészségi problémákkal töltött éveik száma is nő.

Emmanuela Gakidou, az IHME professzora kiemelte, hogy az egészséget fenyegető tényezők, egyebek között az elhízás, a légszennyezettség, a dohányzás okozta egészségkárosodás miatt globális egészségpolitikai lépésekre van szükség a népesség egészségi állapotának javítása érdekében. (MTI/PA Media/dpa)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
foci

A 101. percben lőtt góllal megmaradt a remény

lasagne

Mit főzzek? Zöldséges lasagnét!

kvíz idegen

KVÍZ: A radikális attitűd a kompetencia hiányára utal

Gondosóra

A hozzátartozó is értesítést kaphat, ha az idős ember veszélybe került

eső

Két időjárási rekord is megdőlt

REpont

Töltse le a REpont appot, mi megtettük

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.