Az állítólagos akkumulátorgyár híre lett az utolsó csepp a pohárban - a szentivániak nem kaptak konkrét választ még erre sem

„Jelentős mértékben zavaró hatású ipari övezetet” alakítanak ki Győrszentivánon, a hivatalos megnevezés valójában az ipari park tízmilliárdos bővítését jelenti 300 hektáron. Ezt a helyi és az országos kormánypolitika eddig sikerként és lehetőségként kommunikálta, s a város fejlődése szempontjából nyilván van is benne igazság. Győr (ipara) fejlődne, csak már nincs, hol fogadja az ajtóban topogó beruházókat. Így most majd lesz hol, de… 

Nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásról van szó, s itt muszáj rögzíteni a szerepeket, mert a pénteki lakossági tájékoztatón is ezerszer előjött ez a kérdés. A kormány beruházását a kormányhivatal felügyeli, Győrnek abban van szerepe, hogy a rendezési tervét ehhez módosítsa - magyarán az eddigi mezőgazdasági területeket átminősítse „jelentős mértékben zavaró hatású ipari övezetetté”. Arra a kérdésre tehát, hogy milyen gyárakat fogad majd be ez a terület, nem a város tudja (köteles) megmondani a választ, hanem a kormányhivatal. A szentivániaknak - ez nagyjából fél óra eltelteltével világossá vált mindenki számára - ebbe sok beleszólásuk valójában nincs. „Megadták a cirkuszt, ennyi” - foglalta össze az egyik helyi, aki a felszólalása után el is hagyta a zsúfolt dísztermet. Egy higgadt hozzászóló ugyanakkor épp arra hívta fel a figyelmet, hogy ha tudnák, hogy logisztikai központ épül, s nem akkumulátor gyár, akkor a tiltakozás hangerejét is lejjebb vennék.  

A baj csak az, hogy még ezt sem tudják. Egy tudósításba nem fér bele a vélemény, de most igenis kikívánkozik: joggal háborodtak fel sorra a szentivániak, amikor ikszedszer sem válaszoltak nekik nyíltan, hogy milyen gyárak épülnének a most még aranykalászos mezőgazdasági területek helyén. Most sem tudják, hogy kell-e egyáltalán tartaniuk attól az akkumulátor gyártól, amelyről a mendemondák szólnak? Nem volt jelen az önkormányzati képviselőjük, sem a győri parlamenti képviselők, akik az ipari park bővítésével néhány hónapja még kampányoltak; városvezetőket sem láttunk a teremben, a jegyző próbálta kordában tartani az indulatokat.  

Nem szabadult el a pokol, de ez nem a semmitmondó válaszokon múlott.  

A rendszerváltás után harminc évvel a helyiekkel olyan szinten kommunikálni (pontosabban semmit sem mondani) nem szabadna, de látjuk: mégis lehet. Ráadásul rendre szakmai kérdéseket vártak tőlük, egy felszólaló meg is jegyezte: „Tőlünk ezt várják, miközben még azt sem tudjuk, mivel kapcsolatban legyen szakmai kérdésünk…” 

Ami kikezdhetetlen tény: a 300 hektár óriási terület, ezen - ha megszavazza a győri képviselő-testület a módosítást - nem lesz a továbbiakban mezőgazdasági termelés. „Lesz helyette 1200 forint egy kiló kenyér” - mondta valaki. Aki szakmabeli felszólaló volt, azt is hozzátette, hogy ha lebetonzzák, márpedig le fogják, akkor a környezeti hatások, következmények is drasztikusak lesznek. A helyi háziorvos felhívta a figyelmet arra, hogy érzése szerint megnőtt a daganatos betegek aránya ebben a városrészben…

Jöttek sorra és sorra az ellenérvek, de a percek múlásával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy valóban csak a törvényi kötelezettségének tesz eleget a hatóság (meg kell hallgatni a helyiek véleményét), de az érdemi kérdés eldőlt. Teljesen mindegy, mit mondanak a helyiek. Egy ötvenes férfi, aki a városrészbe született, ott élt világ életében, a beszéde után elsírta magát; egy asszony annyira belehergelte magát a mondandójába, hogy végül a mentők vitték el.  

S rendre előjött még egy jogos érv, ami magyarázta, hogy Győrszentiván miért most sokalt be az ipari park bővítésétől: testközelből ők élik át minden látható és láthatatlan hatását a parknak, cserébe viszont nem látják a kompenzációt. Az úthálózat, a vízelvezetés, a villamossági rendszer megújítását már nem kérik, hanem követelik. Hiába, ahogy most a rendezési terv megakasztásával is így járhatnak.