Helyi hírek

Elindult a költségvetési vita

Győr | A győri képviselő-testület ismét ülésezik, kezdődik az élő tudósításunk. Az első nagy tétel a 2023-as költségvetés.
Sudár Ágnes

2023. február 21. 11:03

közgyűlés
A győri képviselő-testület ismét ülésezik, kezdődik az élő tudósításunk. Az első nagy tétel a 2023-as költségvetés.

Bakival indult a közgyűlés – azok számára, akik az élő közvetítés alapján követik a közgyűlést. Szeles Szabolcs alpolgármester sorolta a 2023-as költségvetés tételeit, de hang híján ebből semmit nem lehetett hallani. Nagyjából ott kapcsolódtunk be, ahol épp a 420 millió forint „hitelről” beszélt az alpolgármester, bár ezt a szót nem mondta ki, csak hogy a bölcsődefelújítás önerejére kell ez az összeg.

  • A Volánnal a megegyezés előtt állnak, de ez négymilliárdos kiadással jár.
  • A közvilágításra egyetlen értelmezhető ajánlat érkezett, ez 2 és fél milliárdról szólt. Korábban 20 millió volt ez az összeg.  
  • Másfél milliárd forint vagyont értékesítene a tervek szerint a város – nyilván kell a másik oldalon a bevétel.
  • Az alapvető működést biztosítja ezt az előterjesztés.
Szeles Szabolcs
Szeles Szabolcs

Jöhetnek a hozzászólások. A pénzügyi bizottság támogatja az előterjesztés.

Pollreisz Balázs (MSZP) azt mondja, nem látja a számok között a szociális lakások bérleti díjából ígért „lakásalapot”. Kérdezi azt is, hogy a volánbusz ajánlatát, ami 3,8 milliárd volt eddig, de nem akarták elfogadni, akkor most mégiscsak elfogadják? A szolidaritási hozzájárulás (9 milliárd forint) kapcsán, „amit a kormány elvesz tőlünk” azt kérdezi: Mit tett ebben az ügyben a városvezetés? A Győrkőcfesztivál kapcsán pedig az 50 millió forintot nem látja.

Pollreisz Balázs
Pollreisz Balázs

Dézsi Csaba András (Fidesz) azonnal válaszol: a lakásügyben Pollreisz Balázs kezeli a szezont a fazonnal – mondja. A bérleti díjjal nincs ilyen rendelet, azzal a Győr-Szol gazdálkodik, nem a város. A volán díjánál is beszólt a képviselőnek: „Azt az összeget tesszük be, amit az egy szem pályázó szabott meg. Sokalljuk, de az embereket el kell juttatni a munkahelyükre.” Szolidaritási hozzájárulás: „Szerintem sem igazságos, legutóbb a miniszterelnök úrnak is mondtam, s letettem egy javaslatot. Harminc százalékát a helyi utak rendbetételére fordíthassa, harminc a tömegközlekedés fejlesztése, harmincat pedig a környező településekről bejövő utakra és a parkolóházakra.” Végül a Győrkőc: Dézsi ismét elmondta, hogy a „szakma kérte”, de nagy igény lenne rá. Másnap pedig a rádióban bejelentette, hogy 50 milliót elkülönítettek erre. A szakmai kérdés idővel politikai kérdéssé válik – ezt történt most is. Dézsi szerint Pollreisz javaslata a „vicc kategóriája”, mert a fesztiválkeretből csoportosítana át pénzt a Győrkőcnek, tehát egy fesztiválnak.

Dézsi Csaba András
Dézsi Csaba András

Balla Jenő (civil) is a szolidaritási adóval, sokallja ő is. Az építményadó-emelés is nagy teher sokak számára. „Fontos a bevétel, de vannak kivételek. Mert egyes vállalkozók emiatt tönkre fognak menni.” A civil szervezetekre nincs pénz betervezve.

Szeles Szabolcs szerint az adókulcs kimondottan kedvező Győrben, az építményadón éveken keresztül nem emeltek, most muszáj.

Balla Jenő

(A teremben joghallgatók ülnek, a polgármester rendre nekik magyaráz, de végig Pollreiszt alázza, most éppen azzal, miért nem adja meg neki a szót.)

Messze még a vita vége, legalább heten hozzá kívánnak szólni az előterjesztéshez. Tudósításunkat folytatjuk.

 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
benzinkutak

Egy-két forint változás

kvíz

KVÍZ: Kitől származnak ezek a magyar szállóigék?

drón

Drónnal sikerült megtalálni az idős férfit

sport

Ma a Gyirmót meccse lesz a tévében

bakony

Öszi kirándulás vonaton, kedvezménnyel

válás

Nem sikerült kimenteni a közös ingatlant

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.