Helyi hírek

Erzsi néni két őrangyala, a taxis inkább a rendőrségre vitte

Győr | Egy 85 éves néni taxiba ült Győrben, Budapestre kérte a fuvart, s mivel a sokat tapasztalt sofőrnek gyanús lett a nyugdíjasoktól szokatlan megbízás, inkább a rendőrségre ment. És kiderült: jól tette, előkerült egy másik megmentő is.
Laczó Balázs

2023. január 28. 16:00

taxis
Fotó: pexels

Elmondhatatlanul hálás most egy család a Duna Taxi sofőrjének, Krakovszki Zsoltnak, mivel egy adott pillanatban jól döntött és igen csábító fuvardíjról mondott le tiszta lelkiismerete kedvéért. Pedig egy szó nem érhette volna a ház elejét, ha annak rendje szerint teljesíti utasa kérését és a kasszába teszi a Győrtől Budapestig tartó út fuvardíját.  

Egy győri hölgy, Gabriella osztotta meg barátnője történetét, ami január 25-én esett meg, reggel 6 órakor. Barátnője édesanyja, egy demens asszony taxiba ült és azt mondta a sofőrnek: Budapestre kéri a fuvart. A férfinek gyanús lett a dolog, főként azért, mert ilyen drága utat még soha nem kért tőle nyugdíjas, idős ember. Kérése ellenére hát nem Budapestre vitte az unokájához, hanem a Zrínyi utcai rendőrségre.  

A rendőrök hívták a néni lányát és a család most igen hálás Krakovszki Zsoltnak, hogy „a vaskos anyagi haszon csábítását legyőzte a józan gondolkodása, tapasztalása és így egy nagyobb bajtól óvta meg őket.” 

Elértük a taxisofőrt, aki szintén örömmel nyugtázza, hogy az eset jól ért véget. 

"A kórháznál vettem fel a nénit, és azt mondta: Budapestre szeretne menni, mert a kórházból oda küldték. Nem tudta megmondani, hová kellene mennie. Ekkor már szinte biztos voltam benne, hogy itt baj van. A „legnagyobb kórházba” kérte, talán a Honvéd-kórházra gondolt, de amikor azt kérdeztem, van-esetleg beutalója vagy bármi dokumentuma, a válasz nem volt és a gyereke számát sem tudta megadni. A diszpécsernek jeleztem, hogy a Zrínyi utcába kellene mennem, jóváhagyták és odavittem a nénit a rendőrségre. Szerencse, hogy minden jól alakult" – mesélte el. A néni családjához egyébként már úgy jutott el a hír, hogy Erzsi néni az unokájához készült Pestre.

Miután a történet a Facebook egyik posztjában megjelent, jelentkezett egy hölgy, Kokas Brigitta, aki felismerte a főszereplőt, Erzsi nénit és elgondolkodtató adalékkal szolgált.  

Elmesélte, hogy az idős asszonyt ő is látta egyik nap a buszmegállóban és hallotta, amikor azt kérdezi a sofőrtől, hogy merre találja a Kisfaludy házat, a belvárost. Mondta neki a sofőr, hogy az másik irányba van, de „nem ám elveszik a néni”. A busz ment tovább, Brigittának azonban rossz érzése támadt és leszállt a következő megállónál. Visszarohant és még megtalálta a közelben tanácstalanul kódorgó asszonyt. Mivel saját nagymamája is demens volt, azonnal felismerte az állapot jeleit. A néni nem tudta megmondani, hol lakik, de kérdések sora után kiderült azért, hogy egy felújított iskolát keresnek. Mivel ő is marcalvárosi, így már csak a Págisz meg a Kovács Margit maradt. Elsétált vele és a Répce utcában megtalálták a néni lépcsőházát – idézte fel Kokas Brigitta.

A család – amelynek tagjai hétköznap dolgoznak, és sokezer sorstársukkal egyetemben állandó aggodalommal és szorongással gondolnak arra, hogy az idős hozzátartozó biztonságban van-e – nagyon hálás a másik megmentőnek is, Erzsi néni másik őrangyalának. Kérik a győri lakosokat, mivel sajnos állandó felügyeletre még nincs lehetőség, ha bárki esetleg hasonló szituációkban találna egy idős, demens embert, ne gondolkodjon, hanem járjon el úgy, ahogy a két megmentő. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
csicseri

Mit főzzek? Valami újat!

napelem

Mentőöv a ráfázott napelemeseknek

kvíz

KVÍZ: A pikírt nem lehet enervált

Győr

Mit gondol, honnan jött a legtöbb szállóvendég Győrbe?

vonat

Regisztrálni kell a csoportos utazásokat a vonatokra és a buszokra

sport

Élőben nézheti, ahogy a kézis lányok kijutnak az olimpiára

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.