Helyi hírek

Kiszökött az eb, összeharapdált egy hölgyet, megölt egy kiskutyát

Győr | Kitört a kutya a kenneljéből, átszökött egy másik udvarra, összeharapdált egy hölgyet, majd végzett az ottani kiskutyával. A Győri Járási Ügyészség vádat emelt.
Új Szó Nálunk

2023. március 27. 09:30

kutya
Illusztráció: pexels

Gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat a nagytestű kutya tulajdonosával szemben az ügyészség Győrben – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség. A vádirati tényállás szerint a kutya tavaly ősszel Győrben a fejével tört ki a kenneljéből, majd átsurrant egy másik ház udvarára. Ott rögtön a kint tartózkodó hölgyre támadt, másfél méterrel odébb lökte, s amikor nő a földre esett, az állatt a nyakának ugrott. A fekvő sértett kétségbeesetten védte a nyakát, ezért a kutya a kezét harapta meg több helyen. Aztán harapta és megmarcangolta a bal lábát is. 

A támadást a sértett anyjának közbeavatkozása szakította félbe, de a megvadult eb ekkor az udvaron lévő kistestű kutyát vette célba, és olyan erővel harapta meg, hogy a szegény állat azonnal elpusztult. 

A sértettnek a harapott sebek mellett combcsonttörése keletkezett, így a maradandó fogyatékosság kialakulása sem zárható ki, ami befolyásolhatja majd a kiszabott büntetést. A döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
ETO

Telt házas lesz a zöld-fehér rangadó

kvíz

MESTERKVÍZ LXXVII.: Eiffeltől az állatorvosig

SZE

Programok a hídépítés jegyében

sport

Ez az el clasico napja

óra

Vasárnap hajnalban ugrik a mutató

töltő

Kónyban és Sopronban is lehet támogatott e-töltőállomás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.