Helyi hírek

Miért áll az M83-as építése Győrnél? (VIDEÓ)

M83-as főút | Épül az M83-as főút győri bevezető szakasza. Azaz nem épül. Egy hónapja mondhatni egy kapavágás sem történt a félkész úton. Megkérdeztük az illetékest.
Somodi Géza

2023. január 26. 08:00

m83
Se gépek, se munkások a félkész szakaszon - Fotó: Somodi Géza

Nyilván sokaknak feltűnt, hogy a Győrből Pápa felé vezető 83-as főutat a múlt év végén még nagy erőkkel építették, idén viszont semmi sem történt még. Sőt, eltűnt az összes munkagép és egyetlen embert sem lehet látni. 

Azaz mikor arra jártunk a cikk megírása előtt, egy ember dolgozott, egy kis markolóval valamilyen vezeték helyét ásta a két körforgalom közötti szakaszon, ez a mellékelt videón is látszik. Miként az is, hogy a terelőoszlopok vannak csak az utakon, gépek és munkások helyett. Egyébként úgy tűnik, egészen Pápáig kevésbé intenzív az építkezés most, mint korábban. 

Azt tudni kell, hogy az év végével megszűnt a beruházó állami cég, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., s feladatait a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium vette át. Sajtóosztályukhoz intéztünk kérdéseket az útszakasszal kapcsolatban.  

Hogy miért áll az építés a győri szakaszon, és hogy ennek köze van-e a szervezeti átalakuláshoz, a következő választ kaptuk: 

„A 83. sz. 2x2 sávos főút Pápa-Győr közötti szakaszának kivitelezése az ütemezésnek megfelelően, jelenleg is halad. A kivitelezés az évszaknak és az időjárási körülményeknek megfelelően zajlik. Amint az időjárás lehetővé teszi, a vállalkozó folytatja a munkát. 

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság 2022. december 31. napjával megszűnt, feladatait jogutódként, tehát a projekt beruházójaként az Építési és Közlekedési Minisztérium vette át.” 

Ebből tehát az olvasható ki, hogy az időjárás lehet a leállás oka. Itt azért megjegyezzük, nem volt sokkal jobb idő karácsony előtt sem, amikor még gőzerővel haladt a munka. Tény, hogy sok csapadék volt az elmúlt egy-két hétben, de ezt mintha előre tudták volna az építők, mert hetekkel ezelőtt levonult az összes gép, a hatalmas aszfaltozók és úthengerek is eltűntek.  

m83
A terelőtáblák rengetegében haladnak az autó, ez különösen éjszaka nagy figyelmet követel - Fotó: Somodi Géza

S hogy mikor lesz kész ez a hatalmas beruházás?  

„A projekt szerződés szerinti befejezési határideje, így a műszaki átadás-átvételi eljárás lezárásának határideje 2023. október 2. Ezt követően kerülhet sor az érintett útszakaszok forgalomba helyezésére. A szükséges hatósági eljárások lefolytatásának határideje általában 60 nap, így legkorábban 2023 decemberében használhatják majd az útszakaszt a közlekedők.” 

Korábban még a NIF-től azt az ígéretet kaptuk a két körforgalomról, hogy „kötőréteg szinten a csomópont 2022 decemberére elkészül”. Ez meg is történt, de a videón jól látható az erősen átmeneti állapot. A teljes projekt befejezésének tervezett befejezési határidejeként pedig 2023. IV. negyedévét jelölték meg. A december végül is beletartozik. 

Az épülő szakasszal és a készülő két körforgalommal kapcsolatban is vannak fenntartásaik, illetve kérdéseik a környéken lakóknak. Attól tartanak például, hogy a csúcsforgalom idején nehéz lesz behajtani a körforgalmakba Csanak és Gyirmót felől, merthogy elsőbbséget kell adni. Erről szóló kérdésünkre is jött válasz: 

„A Győr belterületét érintő Malom utcai és az Új Élet utcai körforgalmak úgynevezett »turbó« típusú kialakítással épülnek ki, melyek vonalvezetésük és a forgalomtechnikai kialakításuk révén forgalomlassító hatással bírnak, ugyanakkor folyamatos áthaladást, forgalmi lefolyást tesznek lehetővé, ezáltal segítve a csatlakozó ágakból történő behajtás lehetőségét is.” 

Továbbá az sem világos, hogyan jutnak át a gyalogosok és kerékpárosok a forgalmas úton az egyik településrészről a másikra, azaz Ménfőcsanakról Gyirmótra és viszont, balesetveszély nélkül. Ezt eddig a lámpa biztosította, a két körforgalom pedig éppen a lámpa kiváltása miatt épül. Ezt is felvetettük. A válasz azt sugallja, hogy ezen a kérdésen a tervezők is törik még a fejüket: 

„A Gyirmót és a Ménfőcsanak városrészek közötti gyalogos és kerékpáros forgalom átvezetése koncentráltan, a körforgalmi csomópontoknál kiépítendő gyalogos átkelőhelyeken lesz biztosított, melyek végleges forgalomtechnikai kialakítása jelenleg felülvizsgálat alatt van annak érdekében, hogy a gyalogos és kerékpáros forgalom lebonyolítása a lehető legbiztonságosabb módon történhessen meg.” 

A szerkesztőségünknek küldött levélben még összefoglalják az egész beruházás lényegét, de a körforgalomba való behajtást segítő megoldást firtató, a „milyen lesz a sávok elosztása (melyik sávból merre lehet majd haladni)” kérdésre konkrétum nem szerepel: 

„A körforgalmi ágak elrendezése a 83. sz. út esetében 2x2 sáv, míg a keresztező utcák esetében 2x1 sáv. A forgalmi sávok mindegyikéből biztosított lesz minden útirány elérése, hasonlóan a fentebb is említett, már korábban elkészült szakaszon található csomópontoknál. Az alsóbbrendű útról érkező járműveknek – a KRESZ előírásai alapján – jelenleg is elsőbbségadási kötelezettsége áll fenn, ez a kötelezettség akkor is fennáll, ha a forgalom lefolyását egyébként jelzőlámpás irányítás biztosítja. A beruházás keretében korszerű körforgalmi csomópontok létesülnek, melyek nyomvonalvezetése és kialakítása fogja biztosítani az átmenő forgalom lassítását.” 

És még egy fontos megjegyzés a levél végéről, amivel teljes egészében egyet lehet érteni: 

„Az építési időszak jelentős megterheléssel jár, így szükséges a lakosok fokozott türelme és megértése.” 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
curry

Mit főzzek? Curry-s csirkét!

NÉHIB

Ezekből a cikkekből kevesebbet kap a pénzéért (GALÉRIA)

kvíz zene

KVÍZ: Ezekről szólnak a dalok

szünet

Karbantartás miatt üzemszünetet tart vasárnap a NAV

sport

Lövészet Győrből, foci külföldről

kövér

Az elhízás már nagyobb gond, mint az alultápláltság

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.