Helyi hírek

Nagy bejelentés a vízi élménypark átadásán!

Győr- Budapest | Lázár János miniszter köszöntőbeszédében jelentette be minden idők legnagyobb autópálya fejlesztését. Az M1-es sztráda kétszer három sávra bővül, mindegy hétszáz milliárd forintból Győr és Budapest között. A munkák 2025-ben kezdődnek.
Új Szó Nálunk

2023. június 16. 13:30

Lázár JÁnos
Lázár János építési és közlekedési miniszter is részt vett a győri vízi élménypark ünnepélyes átadásán. 

Első körben a VIP-vendégeknek nyílt meg a győri vízi élménypark és gyógyfürdő. Az ünnepélyes átadás jelenleg is zajlik, elsőként Kovacsics Imre üzemeltető mondott köszönetet, őt a helyi politikai meghívottak követték. Győr polgármestere, Dézsi Csaba András is megszólalt: elmondta, a beruházás kezdetekor át kellett gondolni, hogy melyek azok a fejlesztések Győrben, amelyeket a város is megvalósíthatónak gondol és ehhez számíthat kormányzati támogatásra is. Most látva a végeredményt elmondhatja, hogy jó döntés volt a pozitív megerősítés. Őt követte Lázár Janos, aki több félmondattal is utalt arra, hogy a Fidesz Dézsiben látja Győr városvezető személyében a folytatást. Elmondta azt is, hogy a Modern Városok Program kapcsán összesen 2000 milliárd forintot fordítottak a 23 megyei jogú városban véghez vitt hasonló beruházásokra.

Kovacsics IMre
Kovacsics Imre az élménypark üzemeltetője.
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
városháza

Ismét közgyűlés lesz a Városházán

Golgota

A forradalom lángja sosem aludt ki

kvíz

KVÍZ: Írja le helyesen, magyarul!

szemét

Szemét egy ügy a pihenőben (VIDEÓ)

játék

Játék a karácsonyfa alá a NAV-tól?

dísz

Már készül az adventi világítás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.