Helyi hírek

Könyvszalon: sok jó szerző lesz kis helyen

Győr | „Alkalmazkodunk a megváltozott körülményekhez” – ezzel vezette fel Dézsi Csaba András polgármester a közleményt, amelyben bejelentette, hogy korlátozott keretek között rendezik meg az idei könyvszalont.
Új Szó Nálunk

2022. szeptember 23. 15:30

könyvszalon

„Takarékos, kicsit kisebb lesz a 21. Győri Könyvszalon: november 18-tól 20-ig új helyszínen rendezzük meg, nagy lelkesedéssel.”  

Amint írja, nem a színházban, hanem a Kisfaludy Károly Könyvtárban „félszáznál is több szerzővel találkozhatnak a győriek, dedikálással, mesekuckóval, remek beszélgetésekkel várják a közönséget. A győri szerzők kiadványai és a bemutatott művek a helyszínen megvásárolhatók.” 

A polgármester a jó hírrel kezdte és azzal is folytatta, mi a rossz hírt is kiolvassuk a sorok közül: a tervezett előadások mellett a megszokott vásár – a nem győri szerzők, kiadók portékáival – is elmarad. A bemutatót tartó több mint 50 szerző könyvei azonban nemcsak megtekinthetők, hanem kaphatók is lesznek a könyvtár épületében. 

Portálunk egyébként úgy tudja, a helyszínváltásra a magas költségek miatt van szükség, s egyelőre nem zár be a színház. 

Az alkotói díjat Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas kárpátaljai író, költő, néprajzkutató veszi át – közölte a polgármester. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pesto

Mit főzzek? Tésztát!

gázár

Ünnepi rend a Győr-Szolnál

kvíz

KVÍZ: Igazak-e ezek a történelmi állítások?

autópálya

Részegen csalinkázott egy kamionos az autópályán

baba

Az elmúlt egy évben mindenből kevesebb jutott: születésből, halálozásból és házasságból is

rendőrség

Meg akarta ölni volt élettársát a csornai piacon

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.