Megalakult az MMA győri munkacsoportja
2022. december 16. 19:30

A munkacsoport feladata, hogy segítse az egyéni és közösségi művészeti, művészetelméleti tevékenységet, a helyi alkotómunkát és a kulturális értékteremtést, szolgálva a regionális művészeti munka fejlesztését, színvonalának emelését – közölte az MMA.
A közlemény idézi Vashegyi Györgyöt, az MMA elnökét, aki szerint a testület őszi közgyűlésén döntöttek arról, hogy regionális munkacsoportokat hoznak létre, hogy a köztestület a hazai és a külhoni magyarlakta területeken tovább erősítse a művészeti-kulturális életben való szerepvállalását, segítse a helyi kapcsolatépítést.
A döntéssel annak a Makovecz Imre által megfogalmazott célnak tesz eleget az MMA, hogy különféle művészeti ágak képviselőit ültesse le egy asztal köré, segítve e művészeti területek közötti párbeszédet.
Győr mellett a közeljövőben Debrecenben, Kecskeméten, Miskolcon, Pécsett, Szegeden és Veszprémben is megalakul egy-egy munkacsoport.
Az elnök kiemelte, hogy az egyes csoportok feladata lesz művészeti és művészetelméleti programok szervezése, részt vállalnak helyi kezdeményezésekben is és szélesebb körben segítik az adott régióhoz kapcsolódó művészeti tevékenységek eredményeinek bemutatását.
A győri munkacsoportban huszonöt akadémikus és tizenkét nem akadémikus köztestületi tag fejezte ki részvételi szándékát.
A regionális munkacsoportoknak akadémikus és nem akadémikus köztestületi tagjai lehetnek, akik önkéntes alapon, térítésmentesen végzik munkájukat. Az is előírás, hogy a munkacsoportokban az MMA mind a kilenc tagozata képviselve legyen, egy ember akár két város munkacsoportjában is szerepet vállalhat.
Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés elnöke szerint az MMA megalakult munkacsoportja támogató erőt képvisel a régió kulturális életében, ösztönző hatást fejt ki a jövőben létrejövő programjaival.
Kiss János, az MMA alelnöke, a Győri Balett művészeti tanácsadója és korábbi igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a munkacsoport helyi fórumot teremt művészeti kérdések megvitatására, hogy a művészek, művészetelméleti szakemberek és a közönség között személyes kapcsolat alakulhasson ki, majd mélyülhessen el. Rámutatott, hogy az MMA az elmúlt években számos nívós kulturális és művészeti program, tábor megvalósítását tette lehetővé a régióban helyi szervezetek pályázati támogatásával. (Forrás MTI)
Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.
Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.