Helyi hírek

Lehet, hogy az egyetem megveszi a Szarvas utcai krízisszállót, a hajléktalanmelegedő meg az Apáca utcába költözik

Győr | A jelenlegi forgatókönyv szerint az egyetem megvenné a várostól a volt kekszgyári területtel határos Szarvas utcai krízisszállót, ahol 2013 óta a hajléktalanellátás nappali melegedője és népkonyhája működik. Szálláshelyeket alakítanának ki akár nemzetközi oktatók és a hallgatók számára. Na, de akkor hol lenne a krízisszálló? És Győr belemegy ebbe? Megkérdeztük a polgármestert.
Laczó Balázs

2023. június 8. 10:00

hajléktalan
Ha az egyetem meg tudja venni a Szarvas utcai épületet, a hajléktalanellátás egyik színhelye a belváros szélére költözik. Fotó: Laczó Balázs 

A volt kekszgyári kockaépület bejárásán számolt be portálunknak dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke, hogy az intézménynek tervei vannak a mintegy 3 és fél hektáros területen túl a Szarvas utcai ingatannal is, amelyben a hajléktalanellátás népkonyhája és nappali melegedője működik. Amennyiben forrást tud rá szerezni az intézmény, a nagyszabású beruházáshoz kapcsolódóan lakhatási célra rendezné be akár hallgatók, akár szakoktatók számára.  

Az elképzelés logikusan kapcsolódik az ország első innovációs parkjához, amelynek első ütemét az idén őszre elkészülő kocka jelenti, a másodikat a 2027-ig kiépülő Campus a maga irodáival, kiszolgáló egységeivel és laboratóriumaival. Na de mit szól az elképzeléshez Győr, amelynek hajléktalanellátó szolgálata 2013 óta használja az akkor tíz éve felújított és korszerűsített Szarvas u 26-30. számú ingatlanegyüttest?  

Elevenítsük is fel: a győr-szigeti szalagátvágás fontos és ünnepélyes eseménye volt anno az önkormányzatnak, hiszen a nappali melegedő és népkonyha korábban a rossz emlékű – mára eltűnt – Stromfeld utcai rozzant épületből költözött a tágasabb helyre. Az akkori bejelentés szerint 270 ellátottat képes befogadni.  

Apácza utca
Ez az Apáca és a Vörösmarty utca sarkán álló épület, ami szociális otthonként működött évtizedeken át. Kép: Google Maps 

Dr. Dézsi Csaba András polgármester portálunknak azt válaszolta: valóban nagyon komolyan tárgyalnak erről az egyetemmel és ha az intézmény számára a projekt zöld utat kap, a város részéről véleménye szerint nem lesz akadálya az adásvételnek. Leszögezte: „ahogy az egyetem fejlődik, a város is fejlődik vele.” 

– Két változatról is tárgyalunk. Az egyik a csere lenne, amely jelen forgatókönyv szerint azt jelentené, hogy az egyetem a birtokában lévő panelingatlant ajánlaná fel a krízisszállóért (ez a Cuha utcai kollégium épülete – a szerk.).  

– Én viszont sokkal jobban örülnék, ha inkább adás-vételre kerülhetne sor, főként azért, mert ebben az esetben funkciót tudnánk adni egy most üresen álló szép és patinás önkormányzati épületnek: az Apáca utcai volt idősotthonnak – mondja a polgármester.  

Tehát ide költözne a nappali melegedő., ez a Vörösmarty utcai Német Ispitához tartozó 18. századi épületegyüttes, ahol egészen mostanáig idősotthont tartott fenn a város. A 25 éve még leromlott állapotú épületet 1999-ben újította fel a Győr-Szol jogelődje, korszerűbb lett, ekkor került be az utána nélkülözhetetlenné vált lift is és kialakultak a kétágyas szobák a 28 ellátható gondozott számára.  

Most, 2022 decemberében azonban a lakókat a Lepke utcai átmeneti otthonba költöztették, aminek a hivatalos indoklás szerint racionalizálás volt az oka részben a létszám, részben az energiafelhasználás jobb koncentráltsága és egyszerűbbé tétele kedvéért – magyarázta Dézsi. 

Az Apáca és a Vörösmarty utca felé is bejárattal rendelkező épületegyüttes jó állapotban van, konyhával, jó fűtéssel rendelkezik, és könnyen elérhető, hangulatos belső udvarral rendelkezik. Dézsi Csaba András szerint a költözést nem sínylené meg a hajléktalanellátás, mert krizisszállónak még alkalmasabb is ez a Szarvas utcai épületeknél – vélekedik. 

Az Apáca utcai ispita előzetes ingatlanbecslése megtörtént, de mert folyamatban van a tárgyalás, és egy esetleges adásvétel előtt állnak, árat most nem mondhat – felelte kérdésünkre. 

– A Schäffer-ház esetében is beszéltem róla, nem titok: vannak olyan irányú törekvéseim, hogy a patinás, ikonikus épületeinket próbáljuk megtartani és ne bocsássuk áruba, ha nem muszáj.  Ez is az egyik fő célja volna részemről ennek a megoldásnak és várjuk a fejleményeket. Abban bízom – tette hozzá –, hogy egyáltalán nem húzódik el a tárgyalás, és nem kell más funkciót keresnünk az Apáca utcai épületnek. Vagyis, ha sikerül megegyeznünk az egyetemmel, az adásvételre már idén sok kerülhet és a krízisszálló akár ebben az évben be is költözhet az Apáca utcába – mondta lapunknak Dézsi Csaba András. 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
angol

Az angol nyelv a legfontosabb

társasház

Még mindig nincs gáz harminc gyárvárosi lakásban

kvíz

MESTERKVÍZ L.: Matulától az olasz líráig

sport

A bajnokságért játszik a Fradi

baleset

Csak minden ötödik kocsin van casco

benzinár

Ennyi a dízel és benzin ára nálunk és a környező országokban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.