Helyi hírek

Négyszáz önkéntes hallgató a kórházban és a mentőszolgálatnál

Győr | A Széchenyi István Egyetem szoros partnerkapcsolatban áll a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházzal, valamint segíti az Országos Mentőszolgálat munkáját is. A térségben élők az elmúlt hónapokban több mint 400 önkéntes hallgatóra számíthattak.
Új Szó Nálunk

2022. március 25. 13:54

önkéntesek
A Széchenyi István Egyetem hallgatói több tízezer kilómétert tettek meg eddig önkéntes szolgálatot teljesítve. Fotó: Széchenyi István Egyetem 

„Hálásak vagyunk, hogy a mintavételi pontokon és a Covid-callcenter működtetésében is együttműködhetünk a Széchenyi István Egyetemmel, illetve a hallgatókkal, akiknek nagy köszönettel tartozunk, mert a ránk nehezedő munkaterhelést érezhetően csökkentették. Igazán megérdemlik a jó szót minden nap, valódi bajtársainknak tartom őket” – vallja Fogarasi Zoltán, az Országos Mentőszolgálat Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének vezető mentőtisztje, jellemezve ezzel a győri egyetem és a mentőszolgálat összefogását.  

„Megbecsülnek minket. Egyértelműen pozitív az elmúlt másfél év mérlege” – summáz az önkénteseket koordináló Máté Eszter, az Egyetemi Szolgáltató Központ és Kollégium központvezetője is, aki hozzátette: „Gyorsan és könnyen sikerült hallgatókat toborozni. Egy-két nap alatt 150 önkéntes regisztrált a feladatra. Csak az elmúlt év végéig a mobil tesztelés során eddig az önkéntes csapatok több mint 70 ezer kilométert tettek meg, ami körülbelül 17 ezer mintavételt jelent.”  

Mra összetartó társaság alkotja az önkéntesek táborát, akik szívesen járnak ebbe a közegbe. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy egy hallgató, Mónus Gyula már főállásban dolgozik a mentőszolgálatnál.  

önkéntesek
Fogarasi Zoltán a Széchenyi István Egyetem szerződéses önkénteseivel. A fotón balról jobbra: Pék Márton, Holczer Olivér, Kaposvári Kíra, Nagy Patrícia.  (Fotó: Májer Csaba József) 

„Tavaly, amikor a koronavírus-járvány borzasztó méretet öltött, úgy gondoltam, nekem is segítenem kell valahogyan, illetve szerettem volna élni azzal a lehetőséggel, hogy a lezárások ellenére az önkéntes munka révén a barátaimmal együtt lehessek. Az online oktatás mellett az önkéntességet lemondások nélkül tudtam vállalni” – indokolta meg, miért vette fel a munkát a mentőszolgálatnál Pék Márton. A közlekedésmérnöki szakos hallgató – szakszerű felkészítése után – a mobil mintavételi pontokon segítette kollégáit. Elmondta, még az is elképzelhető, hogy diplomája megszerzése után is folytatja az önkéntességet a mentők mellett. 

A Széchenyi István Egyetem hallgatói a mentőszolgálat mellett a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház oltópontjain is helytállnak, ahol több különböző feladatkört is ellátnak a telefonos tájékoztatástól a számítógépes adatbevitelig. Áldozatos munkájukat a győri kórház vezetése 2021 nyarán Petz Aladár Kórházért díjjal ismerte el.  

 „Az e területen dolgozó önkéntesek igénybevételére és elhivatottságára jellemző, hogy a legintenzívebb időszakban négy hétig, heti hat napban folyamatosan dolgoztak. A széchenyisek közül a rekorder önkéntes január 18. után 18 héten keresztül állta a sarat, épp csak néhány nap szünetet tartott – azt is jelentős részben a szervezők unszolására” – ismertette a beszédes tényeket Máté Eszter.  

Dr. Jávor László, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója megkeresésünkre kifejtette, a Széchenyi-egyetemmel kötött barátságuk és szövetségük tökéletes példája ez az együttműködés. „A leghálásabbak mi vagyunk az egyetemisták elhivatottságáért, hiszen bármikor kértük, fegyelmezett és szakszerű segítséget kaptunk. Emberi tartásukra jellemző, hogy lelkesedésük és rendíthetetlen rendelkezésre állásuk a járvány minden hullámában kitart” – fogalmazta meg köszönetét.  

Dr. Knausz Márta járványügyi és infekciókontroll igazgatóhelyettes pedig aláhúzta, a hallgatók hatalmas segítséget jelentettek az oltási kampányok megvalósítása során is. „Az önkéntesek minden nap rendelkezésünkre állnak a járvány első hulláma óta. Ügyesek és segítőkészek, az oltakozókkal empatikusak. Mára úgy tapasztaljuk, többen a kollégákkal egyenértékű munkát végeznek. Köszönjük nekik” – mondta.  

Forrás: SZE/Czeiner-Szücs Anita 

önkéntesek
Horváth Zsóka, a Széchenyi-egyetem önkéntese a kórház oltópontján dolgozott. (Fotó: PAMOK)
Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hori

A bak ma a céljaira koncentrálhat

hőség

A héten sok lesz a napsütés

kvíz idegen

KVÍZ: Egy rapsic nem installál dekopázst

rizottó

Mit főzzek? Borsós rizottót!

Fertő

Átadták az új strandot a Fertőn – az osztrák oldalon

győrszentiván

A rendőrség szerint drága lenne a szentiváni talajszennyezés okának kiderítése

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.