Győr

Nekifutott a kocsinak, megrongálta a tükröt, majd továbbállt

Győr | Két anyagi káros baleset okozóját keresi a vármegyei rendőr-főkapitányság. Az egyikben egy úttesten átfutó férfi tört le egy darabot a visszapillantóból, a másiknál egy biciklis hajtott egy autónak. Mindketten elhagyták a helyszínt.
Új Szó Nálunk

2023. március 24. 20:00

rongálás
Fotóillusztráció: pexels

Március 16-án 17 óra és 55 perckor, Győrben, az Erfurti utcában a Jereváni út felől a Szőnyi Márton utca irányába egy 51 éves nő közlekedett Ford Mondeo típusú személygépkocsijával. Haladása során az Erfurti út 39. szám előtt egy ismerten 20 év körüli férfi a füves padkáról kellő körültekintés nélkül kívánt átszaladni az úttesten egy a Jereváni utca felé haladó autóbusz mögül az úttest túloldalára. A lassan haladó gépjárműnek érintőlegesen neki szaladt a férfi, és a gépkocsi bal oldali tükrének burkolatját megrongálta. A balesetet követően az ismereten személy adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta, személyi sérülés nem, azonban anyagi kár keletkezett.

Március 21-én 16 óra körül Győrben, a Kandó Kálmán utca 15. szám előtt a Vágóhíd felől a Reptéri út irányába ismeretlen személy közlekedett kerékpárjával. Haladása során – feltehetően nem megfelelően megválasztott sebesség miatt - az úttestről a menetiránya szerinti jobb oldalon az útra merőlegesen várakozó Kia típusú személygépkocsi hátuljának ütközött. A balesetet követően az ismeretlen személy adatai hátra hagyása nélkül a helyszínt elhagyta, személyi sérülés nem, azonban anyagi kár keletkezett.

A balesetek körülményeinek tisztázása érdekében, tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, Győr Szövetség utca 17. szám alatt vagy az 96/520-092 illetve a 96/520-094-es telefonszámon.

 

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
demonstráció sopron

A közoktatásért fújtak riadót Sopronban is

Balaton

Így drágulnak a balatoni strandbelépők

villanyszerelő

Kutyákkal keresik újra É. Imre telkén az eltűnt villanyszerelőket

búza, termőföld

Állami földeket árvereznek Csornától Rajkáig júliusban

GYAC

Meghatározó sportklub elnöke lett Borkai, az alpolgármester kiszállt az elnökségből

gyerekek

Számoljuk ki, hány diák jut egy gyógypedagógusra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.