Haza és nagyvilág

A költségvetés hiánya 5,4 százalék volt tavaly az belső három negyedévben

Magyarország | A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 3,7 százalék volt tavaly a III. negyedévben és 5,4 százalékot ért el az első három negyedévben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Új Szó Nálunk

2024. január 3. 11:00

hiány
- Fotó: Shutterstock

Az előzetes adatok szerinti GDP arányos, 3,7 százalékos hiány a III. negyedévben 264 milliárd forinttal, 2 százalékponttal lett kedvezőbb az egy évvel korábbihoz viszonyítva, az első három negyedév 5,4 százalékos hiánya az előző év azonos időszakához képest 1363 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,1 százalékponttal lett kedvezőtlenebb.

2023 III. negyedévében a kormányzati szektor hiánya 701 milliárd forint, a GDP 3,7 százaléka volt. Az egyenleg 264 milliárd forinttal, 2 százalékponttal lett kedvezőbb az egy évvel korábbinál.

A múlt év azonos időszakához képest a bevételek 861 milliárd forinttal, 12,7 százalékkal nőttek, a kiadások 597 milliárd forinttal, 7,7 százalékkal emelkedtek.

Tavaly az I-III. negyedévben az előzetes adatok szerint 2997 milliárd forint, a GDP 5,4 százaléka volt a kormányzati szektor hiánya. A kormányzati szektor bevétele 23 027 milliárd, kiadása 26 024 milliárd forint volt.

Az első három negyedévben az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 1363 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,1 százalékponttal lett kedvezőtlenebb.

A bevételek 2467 milliárd forinttal, 12 százalékkal nőttek. A legnagyobb értékkel, 1107 milliárd forinttal, 12,8 százalékkal a termelésiadó-bevételek bővültek, ezen belül jelentős volt a különadókból és a helyi iparűzési adóból származó bevételek növekedése. A jövedelemadó-bevételek 647 milliárd forinttal, 19,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A társadalombiztosítási hozzájárulások 697 milliárd forinttal, 14,8 százalékkal lettek magasabbak. Az egyéb bevételeknél minimális a változás, 18 milliárd forinttal, 0,5 százalékkal növekedtek.

A kiadások 3829 milliárd forinttal, 17,3 százalékkal emelkedtek. A bővülés a kifizetett munkavállalói jövedelem esetében 231 milliárd forint (4,6 százalék) volt. A pénzbeni társadalmi juttatásokat illetően 1000 milliárd forint (19,9 százalék) volt a növekedés, ezen belül a nyugellátásra kifizetett összegek 784 milliárd forinttal, 22,3 százalékkal emelkedtek. A folyó termelőfelhasználás 516 milliárd forinttal, 13,7 százalékkal, a kamatkiadások pedig 2469 milliárd forintra, a kétszeresükre nőttek. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 190 milliárd forinttal, 8,4 százalékkal csökkent. A kormányzati szektor egyéb kiadásai 1044 milliárd forinttal, 21,4 százalékkal lettek magasabbak.

A kormányzati szektor 2023. IV. negyedévi adatait 2024. április 3-án közli a KSH.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Pintér Bence

Nehéz láncot vett nyakába az új polgármester

Szabó Nina

Úgy tűnik, a női kézilabda veszélyes üzem

kvíz

KVÍZ: Miről szólnak ezek a magyar dalok?

benzin

Nincs megállás a kutakon

erőszak

Éveken át molesztálta a nevelt lányát, kemény büntetést kapott

szurkolók

A fehérvári B-közép Nagyszentjánoson gyülekezett

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.