Haza és nagyvilág

A lassú apadás igénybe veszi a gátakat

Magyarország | Szokatlanul lassan és elhúzódva vonul le az árhullám a Rábán, helyenként még komoly terhelés éri a gátakat, de van, ahol már elbonthatók a homokzsákok – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF). A vízügyes figyelőszolgálat továbbra is éjjel-nappal dolgozik, ahol szükséges.
Új Szó Nálunk

2024. június 13. 16:00

Rába
Az Éduvizig területén is lassan apad a Rába - Fotó: Éduvizig

A hosszan tartó áradás igénybe veszi a gátakat: helyenként megjelentek az árvizet kísérő veszélyes jelenségek, a szivárgás és a buzgár. Biztató azonban, hogy nem várható utánpótlás a vízgyűjtőkről, vagyis a következő napokban már enyhül az érkező vízmennyiség okozta terhelés.

A Rábán a tetőzés csütörtökön Sárvár térségében jár, lejjebb a harmadik fok szintjét meghaladó vízállásokkal várható a hét végéig.

Győrnél elsősorban a Duna hatása érvényesül, emiatt itt is fokozatosan gyorsuló apadásra számítanak, a vízállás szerda este az első fok szintje alá csökkent.

Egyre több folyószakaszon volt már tetőzés és zajlik az apadás, ezért ahol már lehet, elkezdhették a kiépített nyúlgátak elbontását és a már nem szükséges homokzsákok elpakolását, a többi vízügyi igazgatóságoktól átrendelt szakemberek pedig fokozatosan hazatérhetnek.

 A Dunán Nagybajcsnál, Komáromban és Esztergomban is már csak első fokot meghaladó a vízszint. A szombati budapesti tetőzés után nagyon lassan apad a folyó, csütörtökön 9 órakor 609 centiméteres vízállást mértek a fővárosban. Baja térségében és Mohácsnál elsőfokú a készültség.

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is azt jelentette, hogy intenzív áradásnak indult a Rába. A folyó mentén II. fokú készültségben 24 órás ügyeletet látnak el Nick, Uraiújfalu, Kemenesszentpéter, Pápoc és Ostffyasszonyfa gátőrjárásainkon. Ragyogónál a vízszint már pénteken elérheti a III. fokú árvízvédelmi szintet (300 cm). A szakaszon nyíregyházi és szolnoki vízügyesek segítik a helyiek munkáját.

A Duna intenzív apadásnak indult, Nagybajcsnál az esti órákban II. fokú készültség alá csökken a vízszint.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
talaj

Csapadékra a napokban nem lehet számítani, de most kellően nedves a talaj

hori

A nyilasra egy kaland most különösen inspiráló hatással lehet

kvíz

MESTERKVÍZ LXXVII.: Eiffeltől az állatorvosig

Kazinczy

Három megyei középiskola a legjobb 25-ben

ETO

Telt házas lesz a zöld-fehér rangadó

SZE

Programok a hídépítés jegyében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.