A láz neve: Semmelweis – Interjú Vecsei H. Miklóssal

Vecsei H. Miklós elmondta, alkalmatlannak érzi magát a szokásos filmcastingokra. Ezért nem is igazán akart filmekkel foglalkozbni, számára a színház jelentette a művészetet.

– Erre megtalálta Koltai Lajos, és minden egészen máshogy történt?

– A tanár úr személyesen hívott fel, és mondta, hogy el tudná képzelni velem ezt a filmet. Arra kért, hogy találkozzunk, beszélgessünk. Az első perctől kezdve éreztem a személyes érdeklődését és a bizalmát. Nekem pedig ez kell ahhoz, hogy elkezdjem a szereppel való foglalatoskodást.

– El is maradt akkor a hagyományos casting?

– Nem az volt az első lépcsőfok, hogy itt a jelenet, mondd bele a kamerába! Szia, ki vagy, hogy vagy, mit mond neked ez a történet, te miért küzdöttél az életben, milyen a viszonyod egy újszülötthöz, hogyan látsz egy szülő nőt, árult már el valaki? Ilyen kérdésekre kellett válaszolnom. Nekem öt testvérem van. Édesanyám sokszor szült. Látom az ő harcait. Magyarországon a szülő nők nehézségeit.

– Hogy hova mennek szülni, kit választanak, milyen orvost és milyen módját a szülésnek?

– Magyarországon egy állami kórházban ma nem is választhatja meg a nő, hogy kinél szül. Sem az orvost, sem a szülésznőt. Ebben a filmben százhetven évvel ezelőtt járunk az időben, és Semmelweis vissza-visszatérő kérdése a bécsi klinikán, hogy kivel szeretne szülni. Ez ugyanis a nő döntése.

– Hogyan készült fel a szerepre, milyen utat járt be előtte? Egy amerikai színész erre a kérdésre alighanem azt válaszolná, hogy heteket töltött a szülészeten, nézelődött, kérdezősködött.

– Fontos része volt az előkészületnek az Orvostudományi Múzeum igazgatójának két előadása. A forgatás alatt pedig végig mellettünk volt egy bába, és már előtte is vele készültünk. Ő fel is tűnik egy-két képen a filmben. Egy boncmesterrel is kapcsolatban voltunk. Ő tanított meg arra, hogyan használjam a késeket. A hitelesség minden téren elsőrendű szempont volt.

– Mire figyelt elsőként a forgatókönyvben? A dialógokra, a karakterekre, Semmelweis bonyolult egyéniségére? Hirtelen haragú és önfejű ember volt, könnyen megsértett másokat, sokszor nem a legmegfelelőbb szavakat használta.

– Mindezzel együtt fenomenális személyiség volt. Ami már első olvasásra sokat nyomott a latban: nem kopogtak a mondatok. Játszhatók voltak a jelenetek. Majdnem mindegyikben volt valami fordulat. A filmkészítésnek ez olyan alapja, amelyről sokszor megfeledkeznek. Hogy a jelenetnek vinnie kell a történetet. Az elején még lehetnek információk és dokumentumjellegű momentumok, de aztán mennünk kell a katarzis felé, és ebben nagyon erős volt a film forgatókönyve.
(A teljes interjú a Vasárnap szlovákiai magyar hetilapban, illetve internetes oldalán olvasható.)