Haza és nagyvilág

A mentőknek egyre több embert sikerül megmenteni

Magyarország | A mentőknek az elmúlt évben 745 embert sikerült közterületen újraéleszteniük, amihez hozzájárult a helyszínen tartózkodó járókelők lélekjelenléte és a SzívCity közösségi újraélesztő applikáció használata – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ).
Új Szó Nálunk

2023. október 16. 12:00

szív

Az újraélesztés nemzetközi napján küldött közleményükben azt írták: mindez a 2144 utcai, megkezdett újraélesztésből több mint 30 százalékos sikerarányt (az előző évihez képest is mérhető növekedést) jelent, ami nemzetközi összehasonlításban is magas értéknek számít.

Az életmentés sikerének legfontosabb feltétele a gyorsan megkezdett mellkaskompresszió, valamint a defibrillátor lehető leghamarabb történő alkalmazása. Az újraélesztés módszerét a mentők rendszeres „Hősképzésein” bárki elsajátíthatja.

A mentőszolgálat október 16-án, az újraélesztés nemzetközi napján is várja az érdeklődőket egy ingyenes életmentőképzésre a vármegyeszékhelyi mentőállomásain. A mentők köszönetet mondanak azoknak az elsősegélynyújtóknak, akik a legnehezebb helyzetekben is mertek és tudtak cselekedni – olvasható a közleményben.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
benzin

Ez várható az üzemanyag fronton

kvíz

KVÍZ: A groteszk szedálja az autokráciát

sport

Angol Ligakupa döntő és a magyar derbi lesz ma a fő szám

köd

Balesetsorozat a ködben (VIDEÓ)

metszés

Metszik a fákat, forgalomkorlátozásra kell számítani

hori

A kommunikáció erős fókuszban van ma az ikrek számára

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.