Haza és nagyvilág

A szökőév miatt egy nappal előbbre került kgfb-díjfizetés határideje

Magyarország | A szökőév miatt idén nem március 1., hanem február 29. éjfél a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) határideje – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Új Szó Nálunk

2024. február 21. 10:00

autó
- Fotó: shutterstock

Annak a majdnem 80 ezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást, arra is figyelniük kell, hogy az összegnek a határidőre a biztosító számláján kell lennie. Emiatt az utolsó napon már sem a csekket, sem az internetes bankkártyás fizetést nem javasolják, mert az összeg így nem fog időben megérkezni.

Február 29-én már csak a személyes befizetés és az azonnali átutalás a biztos, csekken pedig legkésőbb a hétfői feladás. Aki ügyfélszolgálaton fizetne, arra is figyelnie kell, hogy pénztárt nem működtet mindegyikük.

A késedelmes ügyfelek nem hivatkozhatnak az értesítés hiányára, a fizetési határidő számontartása a gépjármű forgalmi engedély szerinti üzembentartójának felelőssége. Aki ennek nem tesz eleget, annak a határidőt követő napon törlik a szerződését, újrakötéskor pedig fedezetlenségi díjat is kell fizetnie – figyelmeztet a FBAMSZ. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
paprika

Mit főzzek? Töltött paprikát!

autó

Így oldja meg a vészhelyzetet! (VIDEÓ)

KVÍZ

KVÍZ: Ez egy jó választás!

ETO

Az ETO FC kinevezte az új edzőt

benzin

Pénteken ismét árcsökkenés lesz a kutakon

Nagy István

Az agrárminiszter gratulált az óvári polgármesternek, majd a világ minden részéről özönlöttek a lájkok

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.