Haza és nagyvilág

A többség idén utazni akar, 10 százalék háromszor is

Magyarország | Idén az üdülni vágyók több mint fele legalább két alkalommal utazik el minimum egy éjszakára a Szallas.hu előfoglalási adatai alapján.
Új Szó Nálunk

2024. február 8. 12:00

utazás
- Fotó: PxHere

A szállásfoglaló portál közölte, hogy minden harmadik válaszadó már foglalt szállást, további 55 százalék pedig még nem foglalt, de tervez utazást. Minden tizedik résztvevő még bizonytalan, és csupán kevesebb mint 2 százalék azoknak az aránya, akik azt mondták, 2024-ben nem utaznak.

Az üdülni vágyók negyede legalább egyszer elutazik idén – ismertette a részleteket Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. Hozzátette: a válaszadók 10 százaléka legalább három alkalommal foglal szállást 2024-ben, közel nyolc százalék pedig négyszer vagy annál többször.

A kutatás szerint a válaszadók kétharmadát az utazás tervezésében nem befolyásolja az időpont, míg negyedük kimondottan hosszú hétvégére és/vagy iskolai szünethez igazítja a legalább egyéjszakás kikapcsolódását. Ugyanakkor a válaszadók 9 százaléka kimondottan kerüli a hosszú hétvégéket és iskolai szüneteket. A felmérés résztvevői között a hosszú hétvégék közül az augusztus huszadikai a legnépszerűbb, amit a pünkösdi és a húsvéti időszakok követnek. Az ár és az ingyenes lemondás a legfontosabb kritérium a szálláskeresők számára.

Az utazók közel fele csak hazai úti célt választ, míg 44 százalék külföldre is és belföldre egyaránt utazik idén, valamint 7,5 százalék pedig csak külföldi úti célok iránt érdeklődik. Az apartmanok iránt a legnagyobb a kereslet a vakációt tervezők körében.

Az eddigi nyári előfoglalások alapján Siófok, Szeged és Hajdúszoboszló a legnépszerűbb, de a szezonhoz közeledve valószínűleg több balatoni település is felkerül majd a toplistára – mondta Kelemen Lili. A nyári időszakra jelenleg belföldön fejenként 12 ezer forint a foglalások átlagára egy éjszakára. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
láng

Útnak indult az olimpiai láng

útlezárás, terelés

Felújítások, terelések

kvíz

KVÍZ: Földrajzi hírességek

tévé

Csaknem öt árát néz tévét naponta a magyar

sport

A Barca ismét kiveri a PSG-t?

vonat

Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.