Haza és nagyvilág

A többség munkahelyet váltana a versenyszférában

Magyarország | A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 50 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésével, 63 százalékuk pedig azt tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, 2024-ben munkahelyet vált – közölte a Trenkwalder február első felében végzett kutatásának eredményét.
Új Szó Nálunk

2024. február 23. 16:00

munka
- Fotó: Pexels

A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó társaság 500 versenyszférában dolgozó munkavállaló megkérdezésével végzett felmérése alapján a fizetésükkel elégedetlenek 49 százaléka megelégedne 20 százalékon belüli béremeléssel, további 29 százalékuk pedig 20-30 százalék közötti plusz jövedelmet tartana megfelelőnek.

Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója elmondta, ebben a helyzetben a korábbinál többen érzik úgy, hogy egy munkahelyváltás könnyebben oldhatja meg az anyagi problémáikat. A válaszadók 63 százaléka tervez egy éven belüli munkahelyváltást, ami komoly változás a tavaly ilyenkor mért 38 százalékhoz viszonyítva.

Azonban kérdéses, mennyire ölt majd testet tényleges munkahelyváltásokban az erre vonatkozó szándék erősödése.

A Trenkwalder szerint a válaszadók is tisztában vannak azzal, hogy egyelőre nem tért vissza a munkaerőpiacon a 2020 előtti helyzet, amikor szinte minden jelentkező rövid időn belül el tudott helyezkedni.

A felmérésben részt vevők 59 százaléka úgy érzi, az idén nehezebben tud egy, a szakmájának megfelelő munkahelyen elhelyezkedni, mint egy évvel korábban, míg tavaly ez az arány 53 százalék volt.

Nógrádi József megjegyezte, hogy bár munkahelyváltásra vélhetően nem lesz mindenkinek lehetősége, ám a munkáltatóknak célszerű felkészülniük arra, hogy az idén a tavalyinál nagyobb fluktuációval kell szembesülniük. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
paprika

Mit főzzek? Töltött paprikát!

autó

Így oldja meg a vészhelyzetet! (VIDEÓ)

KVÍZ

KVÍZ: Ez egy jó választás!

ETO

Az ETO FC kinevezte az új edzőt

benzin

Pénteken ismét árcsökkenés lesz a kutakon

Nagy István

Az agrárminiszter gratulált az óvári polgármesternek, majd a világ minden részéről özönlöttek a lájkok

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.