Haza és nagyvilág

Az átlagosnál alacsonyabb díjakkal indult az év végi kgfb-kampány

Magyarország | Idén novemberben az átlagosnál jóval alacsonyabb díjakkal és a balesetmentesen közlekedők erős fölényével indult el az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány, amely a 2010 előtt vásárolt autók tulajdonosai, üzembentartói mellett azokat érinti, akiknek december 31-én lesz a kötelező biztosítási évfordulója – közölte a Netrisk.hu online biztosításközvetítő cég.
Új Szó Nálunk

2023. november 20. 15:00

Baleset
- police.hu

A kampány első 13 napján több mint 9 ezren kötötték újra a kötelezőjüket a társaságnál. Az éves átlagdíj a „kampányos” személyautóknál az előző év azonos időszakához képest 15 százalékkal, 32 500 forintra emelkedett, de jóval elmarad a teljes állomány átlagos 50 ezer forint feletti kgfb átlagdíjától.

Ebben a járművek alacsonyabb kora mellett szerepet játszik az is, hogy az üzemeltetők 87 százaléka a bonus-malus besorolási rendszer szerint a legkedvezőbb, B10-es bónuszfokozattal rendelkezik, azaz régóta balesetmentesen vezetnek, amit alacsonyabb díjakkal honorálnak a biztosítók – idézte a közlemény Besnyő Mártont, a Netrisk ügyvezető igazgatóját.

Az egyes biztosítók ajánlatai között jelentős eltérések, ezért fontos, hogy az érintettek minden évben felülvizsgálják a díjakat.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) múlt havi közlése szerint a kampány idén mintegy 850 ezer gépjárművet, köztük csaknem 450 ezer személygépkocsit érint és várakozásuk szerint az végi időszakban a szerződésváltások száma 80 ezer körül alakulhat. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
töltő

Kevés az e-töltő, pályázat segít eltüntetni a fehér foltokat

kvíz

MESTERKVÍZ LXXV.: Denevértől La Pazig

sport

Ma is dominál a Nemzetek Ligája

vw

Továbbra is lejtőn a Volkswagen

gyakorlat

Baleset az alagútban, szerencsére csak gyakorlat volt (VDEÓ, GALÉRIA)

hori

A kos előtt ma egy váratlan lehetőség adódhat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.