Az erős szél fokozza a hideget
2025. január 10. 08:00
Pénteken erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd napközben északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet. Északnyugati irányból egyre nagyobb területen szűnik meg a vegyes csapadék, délután már csak az északkeleti tájakon, ott is kevés helyen lehet havas eső, havazás. Az északnyugati szelet sok helyen erős, helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 6 fok között alakul, de északkeleten, a keleti határ közelében reggel állhat be a maximum, ott 7-8 fok is lehet.
Szombat reggelre a szélvédett délnyugati tájakon köd képződhet. Napközben eleinte gomolyfelhős, napos időre van kilátás, majd észak felől vastagabb felhőtömbök sodródnak az ország fölé, néhol előfordulhat hózápor. Az északnyugati, északi szél nagy területen lesz élénk, erős. Hajnalban mínusz 8 és mínusz 1, kora délután 2 és 6 fok között valószínű a hőmérséklet.
Vasárnap főként a Dunántúlon, illetve északkeleten lehet számítani erősebben felhős tájakra, másutt akár több órára is kisüthet a nap. Hózápor néhol nem zárható ki. Az északi, északnyugati szelet a nyugati országrészben többfelé kísérhetik erős, helyenként viharos lökések. Hajnalban mínusz 8 és mínusz 1 fok között, kora délután 0 és plusz 5 fok között lesz a hőmérséklet. (MTI)
Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.
Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.