Haza és nagyvilág

Az EU-nak nem tetszik, amit a Meta művel a választások kapcsán

Brüsszel | Az Európai Bizottság eljárást indított a Meta ellen a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály alapján, mert a közösségi platformokat üzemeltető cég a Facebook és az Instagram szolgáltatásai esetében feltehetően nem tesz eleget a közelgő európai parlamenti választásokkal összefüggő, lehetségesen megtévesztő hirdetések és politikai tartalmak kiszűrésével kapcsolatos követelményeknek – közölte az uniós bizottság.
Új Szó Nálunk

2024. április 30. 15:30

Facebook
Van-e alternatívája a legnagyobb közösségi platformnak. Vannak, akik azt állítják: igen.

A közlemény emlékeztet: a digitális platformoknak meg kell felelniük a célzott dezinformációval és manipulációval szembeni védelmére vonatkozó követelményeknek.

Az előzetes vizsgálatok azt mutatják, hogy az európai parlamenti választásokat megelőzően a Facebook és az Instagram esetében nem áll rendelkezésre a megtévesztő hirdetések terjesztésére, a félretájékoztatási kampányokra, valamint az esetlegesen hamis tartalmakra figyelmeztető, hatékony választásfigyelő eszköz.

Az ilyen tartalmak terjedése kockázatot jelenthet a polgári diskurzusra, a választási folyamatokra és az alapvető jogokra, valamint a fogyasztóvédelemre

– fogalmaztak.

Az uniós bizottság azt gyanítja, hogy az érintett szolgáltatásokon megjelenő illegális tartalmak megjelölésére szolgáló mechanizmus, valamint a felhasználói jogorvoslati és belső panasztételi mechanizmusok nem felelnek meg a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály követelményeinek, és hiányosságok mutatkoznak a nyilvánosan elérhető adatokhoz való hozzáférés tekintetében is.

Az uniós vizsgálat arra fog összpontosítani, hogy a Meta által biztosított szolgáltatások összeegyeztethetők-e az átláthatósági és felhasználói jogorvoslati kötelezettségekkel, valamint a polgári diskurzus és a választási folyamatok kockázatainak felmérésére és csökkentésére vonatkozó követelményekkel.

Az Európai Bizottság elvárja, hogy a Meta együttműködjön azáltal, hogy haladéktalanul benyújtja a vonatkozó értékelés elvégzéséhez szükséges információkat. Az uniós bizottság arra is számít, hogy a Meta gyorsan megtesz minden szükséges intézkedést, hogy biztosítsa szolgáltatása hatékony, valós idejű nyilvános ellenőrzését - emelték ki.

Az Európai Bizottság jogosult arra, hogy intézkedéseket hozzon abban az esetben, ha a Meta által bemutatott intézkedéseket elégtelennek ítéli. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
benzin

Keddtől ismét drágább a tankolás

sport

Egy nap friss foci nélkül

kvíz

KVÍZ: Könnyű, mint az ólommadár

tűz

Idén eddig 482 tűzoltóautót riasztottak lakástűzhöz

cigi

Tizenkétezer karton cigi a konvojban (VIDEÓ)

útfelújítás

Itt figyeljen fokozottan, lezárások lesznek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.