Az illetékes egyházi vezető nyíltan mondja ki, hogy ilyen többet nem fordulhat elő

Hortobágyi T. Cirill gondolatai közül kiemelünk itt néhányat:

– Ha valódi a bocsánatkérés, akkor szívből jön, felelősséget vállal a bántó viselkedésért, elismeri a másik fájdalmát, és felajánlja segítségét a gyógyulásban. Téved, aki azt gondolja, hogy amikor egy eljárás során kihallgatja az áldozatokat, ezzel már meg is hallgatta őket. Mert a valódi meghallgatás során nemcsak a történtek pontos rögzítésére figyelek, hanem főleg arra, ahogyan azt mondják, szólnak hozzám. 

– Ugyanakkor a visszaélések esetében nem kerülhető meg a felelősség kérdése. Felelős az elkövető, aki visszaél egyházi pozíciójával, tekintélyével, fölérendelt szerepével. Felelős az intézmény, a közösség és annak vezetői, akik süketek és vakok a figyelmeztető jelzésekre. És felelős a felettes egyházi szerv, amely szintén nem fordít elég figyelmet a visszaélések megszüntetésére, megelőzésére. 

– Az egész darázsfészekhez való viszonyulásom akkor vett gyökeres fordulatot, amikor Pannonhalmán 2014-ben először találkoztam személyesen áldozatokkal mint az akkori vizsgálóbizottság egyik tagja. Igyekeztünk a lehető legnagyobb empátiával figyelni a hozzánk érkezőkre, hiszen óriási belső vívódás eredménye, mire valaki egyáltalán beszélni mer az őt ért sérelmekről. Évtizedekig titokban tartja, kitakarja magában, majd úgy dönt, hogy megosztja a történetét.

A visszaélés áldozata végtelenül egyedül van. Az értő, befogadó meghallgatással ezt a magányt és kiszolgáltatottságot lassanként oldani lehet.

– Megérintő tapasztalatom, hogy egyetlenegy olyannal sem találkoztam köztük, aki ártani akart volna az Egyháznak, aki anyagi hasznot akart volna kicsikarni magának, aki a szerzeteseket akarta volna vádolni. Egy közös vágy munkált bennük: illetékes egyházi vezető nyíltan mondja ki, hogy ami vele, velük történt, az méltánytalan, hogy ilyen többet nem fordulhat elő, és hogy bocsánatot kér a történtekért.

– A bántalmazások ügyének egyházi kezelése, az ebből fakadó félelmek hasonlatosak a kommunista rendszerrel való kollaborálók kérdéséhez. (...) A III/III-as ügynöki feltárások pontosan emiatt a téves premissza miatt maradtak el. A „Mi áldozatok voltunk, és helyettünk a tartótisztekkel kellene foglalkozni” közkeletű vélekedés azóta is tartja magát, ámde sajnos téves. 

Úgy látom, hogy a hatalommal való összejátszás, az egykori kollaboránsok viselkedése, és a verbális-fizikai-szexuális természetű bántalmazások mind egy tőről fakadnak: a tekintélytisztelet és a hatalmi pozíció iránti ragaszkodás miatt az evangéliumi szolgálat szeretete helyett.

– Meggyőződésem, hogy ha bántalmazás történik bárhol, akkor először szükség van a tisztességes helyzetfeltárásra, amelyet a jövőbe mutató gyógyítási folyamat követ. A terápia az áldozatot és az elkövetőt is kíséri. A forgatókönyv harmadik fázisa a megelőzés gyakorlatának kidolgozása és működtetése.

Meggyőződésem, hogy a bizalomvesztést, a hitelesség helyreállítását csak nyílt, tiszta kommunikációval és őszinte bocsánatkéréssel lehet orvosolni. Éppen ezért itt is, most is, bocsánatot kérek mindazoktól, akiket szerzetesközösségem tagjai és egyházam szolgálattevői megsebeztek, bántalmaztak, akikkel szemben visszaélést követtek el.

– Elöljáróként abban is elöl kell járnom, hogy pontosan a mai világban az egyház egyre erősebb jele legyen a kiengesztelődésnek, szembenézve a saját hibáival, vállalva a megtérést, hogy bűneink ne ismétlődhessenek meg újra meg újra. A gyógyulási folyamat nehéz, nem jövünk ki belőle egyszerűen, könnyedén. Minden jószándékú ember támogatását, értő figyelmét, türelmét kérjük ebben a gyötrelmes folyamatban.

(A teljes írás itt olvasható el.)