Haza és nagyvilág

Ennyit szán játékra a magyar

Magyarország | Az idén karácsonykor átlagosan 15,5 ezer forintot költenek játékra a magyarok az online üzletekben és 12 ezer forintot a hagyományos áruházakban a REGIO Játékkereskedelmi Kft. felmérése alapján; az átlagos kosárérték 3,5 illetve 10 százalékkal haladja meg a tavalyit.
Új Szó Nálunk

2023. november 26. 08:00

játék
- Fotó: PxHere

Az összes ajándékra a cég kutatásában résztvevők 35 százaléka 40-80 ezer forint közötti összeget, 20 százaléka pedig 80 ezer forintnál is többet áldoz. A játékpiac legerősebb időszaka november közepén indul. A cég tapasztalatai szerint idén is az éves forgalom 40 százaléka fog a karácsony előtti másfél hónapban realizálódni. 

A karácsonyi időszakban akár négy-ötszörös forgalomnövekedéssel is lehet számolni. „A karácsonyi játékvásárlás egyik fontos jellemzője, hogy erre az ünnepre tartogatják a szülők a legnagyobb értékű ajándékokat, ráadásul a gyerekek ilyenkor akár 3-4 játékot is kaphatnak egyszerre” – mondta Gyaraki Dávid, a REGIO ügyvezető helyettese. 

Az igazi roham a karácsonyi ajándékokért november közepén kezdődik, melyet a vállalat friss, 2300 fő részvételével végzett kutatása is megerősít. Tízből hatan indulnak a beszerző körútra ebben a hónapban, tízből ketten már októberben letudták a vásárlást, decemberben így a válaszadók csupán 10 százalékának kell ajándékot keresnie. A szakértő szerint az internetes vásárlás még mindig felfelé ívelő fázisban van, idén 16 százalékkal nőtt az online tranzakciószám. 

A REGIO felmérése alapján minden második 14 éven aluli gyermek több mint 3 ajándékot fog kapni idén karácsonyra, leginkább játékot, könyvet és ruhát találnak majd a csomagolópapír alatt. A legnépszerűbbek idén a kreatív-, fejlesztő- és társasjátékok, de a LEGO és más építőjátékok, valamint az autók, a kirakósok és a játékbabák is közkedvelt meglepetésnek számítanak. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Szabó Nina

Úgy tűnik, a női kézilabda veszélyes üzem

kvíz

KVÍZ: Miről szólnak ezek a magyar dalok?

benzin

Nincs megállás a kutakon

sport

Hollandiát fogadja a magyar válogatott

erőszak

Éveken át molesztálta a nevelt lányát, kemény büntetést kapott

szurkolók

A fehérvári B-közép Nagyszentjánoson gyülekezett

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.