Haza és nagyvilág

Esővel és lehűléssel érkezik az őszi idő

Magyarország | Esővel, széllel és lehűléssel kezdődik a hét, majd szerdán már ismét sok napsütés várható. A hét második felében kiadós esőre kell számítani, sokfelé lesz erős a szél és a legmelegebb órákban is mindössze 20 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Új Szó Nálunk

2024. szeptember 9. 13:00

eső
- Fotó: pixabay

Hétfőn általában erősen felhős vagy borult időre kell számítani. A csapadékzóna kelet felé vonul, többfelé eső, zápor várható, a Dunántúl nyugati, délnyugati részein zivatar is lehet. A szél több helyen megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 21 és 29 fok között várható, de a tartósan felhős, csapadékos nyugati, északnyugati tájakon 20 fok alatti, a kevésbé felhős északkeleti tájakon 30 fok feletti értékekre lehet számítani.

Kedden a Dunántúlon napos idő várható gomolyfelhőkkel, míg a Dunától keletre sokáig borult maradhat az ég, arrafelé még tartósan eshet. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, időnként erős széllökések kísérik. Hajnalban 11-19 fok várható, délutánra a legtöbb helyen 21 és 27 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de északkeleten akár 20 fok alatt is maradhat a csúcsérték.

Szerdán sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, keleten és a nyugati határnál néhány futó zápor kialakulhat. Átmenetileg megélénkül az északnyugati szél, majd a Dunántúlon a déli óráktól déliesre fordul az áramlás. Hajnalban általában 12-17 fok valószínű, de a hidegre hajlamos vidékeken 10 fok alá hűlhet le a levegő. Délután 23-29 fok valószínű.

Csütörtökön az ország nagy részén gomolyfelhős, napos idő várható, de nyugaton már délelőtt megnövekszik a felhőzet, és elered az eső, zápor, délen zivatar sem kizárt. Sokfelé megélénkül, néhol megerősödik a szél. A hajnali 8-17 fokról 20 és 30 fok közé emelkedik a hőmérséklet, keleten lesz a melegebb.

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult időre van kilátás, az ország keleti felén lesz kevesebb felhő. Több helyen várható eső, zápor, jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás. Az északias szél sokfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon viharossá fokozódik. A hőmérséklet hajnalban 10 és 18, délután többnyire 20 és 25 fok között várható, a csapadékosabb nyugati tájakon lehet ennél hidegebb, míg keleten melegebb időre lehet számítani.

Szombaton borult ég mellett többfelé várható eső, zápor, kiadós mennyiségű csapadék ígérkezik. Az erős északnyugati szelet a Dunántúlon viharos lökések kísérik. A hajnali 10-18 fokról délutánra többnyire 17 és 25 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de a tartósan borult, esős tájakon ennél hűvösebb is lehet.

Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult égre lehet számítani, több helyen eshet az eső. Az északnyugati szelet főként a Dunántúlon kísérik viharos lökések. A hőmérséklet hajnalban 10 és 16, délután 16 és 22 fok között valószínű. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
benzin

Keddtől ismét drágább a tankolás

sport

Egy nap friss foci nélkül

kvíz

KVÍZ: Könnyű, mint az ólommadár

tűz

Idén eddig 482 tűzoltóautót riasztottak lakástűzhöz

cigi

Tizenkétezer karton cigi a konvojban (VIDEÓ)

útfelújítás

Itt figyeljen fokozottan, lezárások lesznek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.