Haza és nagyvilág

Ezzel a masinával még sok dolgunk lesz

Magyarország | Az új visszaváltási rendszerrel a mostani 40 százalék körüli szintről 90 százalék fölé nőhet az egyszer használatos italos palackok visszagyűjtési aránya – mondta a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója. Pethő Zsolt a MOHU telephelyén mutatta be újságíróknak a palackok visszaváltására szolgáló nagyméretű automaták működését és legfontosabb jellemzőit.
Új Szó Nálunk

2023. november 29. 08:00

MOHU
Pethő Zsolt vezérigazgató a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. palackok visszaváltására szolgáló automatáinak sajtóbemutatóján. - Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Fontos feladatuk volt egyrészt, hogy országos lefedettségű és kényelmesen használható rendszert tudjanak kialakítani, másrészt pedig, hogy az automaták segítségével és a kézi visszavétellel begyűjtött hulladékból az üvegnél, a fémnél és a műanyagnál is újra palackok legyenek ismertette Pethő Zsolt.

Szabó Szilvia, a MOHU Gyártói felelősségi rendszerek vezetője elmondta, mintegy 50 milliárd forintot tesz ki a teljes visszaváltási hálózathoz kapcsolódó beruházási költség, amit a Mol önerőből biztosít. Ez lefedi egyebek mellett az automaták gyártását, telepítését és a hozzájuk tartozó informatikai rendszer működtetését. Megjegyezte, hogy a palackozók számára megállapított úgynevezett csatlakozási díj 5 év alatt megtéríti a Mol kezdeti beruházásait. A csatlakozási díjat az alapján fizetik a palackozók, hogy negyedévente mennyi csomagolást bocsátottak ki.

A 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzleteket tekintve már 1000 automatát telepítettek, de ez a szám hetente bővül. Számításaik szerint az országban a következő időszakban 4000-5000 visszaváltási pont létesül és még ugyanennyien lesznek, akik a kézi visszaváltás lehetőségével élnek majd. Utóbbi csak tavasszal indul majd el.

Szabó Szilvia elmondta, hogy bár a törvény szerint csak a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekben kötelező a visszaváltási automata, azonban ezek telepítését a MOHU a 200 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek számára is javasolja. A csatlakozásról és az automaták kiválasztásáról minden információ a MOHU honlapján olvasható.

Emlékeztetett, 2024. január 1-jétől a vásárlók már találkozni fognak a legtöbb 400 vagy annál nagyobb alapterületű üzletben visszaváltó automatával. Az ezekbe helyezhető üvegek, PET palackok, alumíniumdobozok csak egy része lesz ellátva a visszaváltást jelző logóval, ugyanis a gyártók 2024. júniusáig felkészülési időt kaptak.

Fontos, hogy a vásárlók az automatába helyezett terméket ne nyomják össze, mert a gép csak az épen maradt palackokat tudja visszaváltani.

A vásárló a visszaváltható logóval ellátott palack beváltásáért az automatából utalványt kaphat, amit a kasszánál be tud váltani készpénzre vagy levásárolhatja. A másik lehetőség, hogy jótékony célra fordítják, tavasztól pedig applikáció alkalmazásával már közvetlen bankszámlára is utalható a palackokért járó összeg. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
közgyűlés

Pintérék szerint törvényt sértett a közgyűlés az új szmsz megszavazásával

internetes társkeresés

Minél vadabb, annál hihetőbb?

kvíz

KVÍZ: Tudja, melyik országban járunk?

M19

Figyelem, két napra lezárják az M19 egy szakaszát!

sport

Válogatott időszak: foci nincs

baleset

Figyelmetlen sávváltásból baleset (VIDEÓ)

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.