Haza és nagyvilág

Fontos biztosítási határidők járnak le az év végén

Magyarország | December 31. fontos határnap a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy része és a nyugdíjbiztosítások esetében is – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Új Szó Nálunk

2023. december 27. 15:00

biztosítás
- Fotó: PxHere

A szervezet  közölte: piaci becslések szerint csaknem 80 ezer gépjármű-tulajdonos mondta fel december elsejéig az év végén lejáró kötelező biztosítását. Nekik december 31-én éjfélig kell új biztosítási szerződést kötniük. Bár az érintett autósok zöme a novemberi felmondással egy időben már intézkedett az új biztosításról is, a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy több ezer szerződő erre csak decemberben kerít sort.

Aki az új szerződés megkötését elmulasztja, az január elsejétől azonnal fedezet nélkül marad. Ezzel súlyos kockázatot vállal, mert ha kárt okoz, neki kell állnia a kártérítést, másrészt a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint.

Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke hangsúlyozta: azoknak is célszerű utánajárniuk a szerződésüknek, akik időben intézkedtek az új szerződésről, de a szerződéskötésről nem kaptak visszajelzést a biztosítótól vagy a közvetítő alkusztól.

Az első díjrészlet befizetésére a szerződést váltó autósoknak 2024. február 29-ig van lehetőségük. A biztosítójuknál maradó ügyfeleknek a normál rend szerint, legkésőbb január végéig kell rendezniük a biztosítás díját.

A szövetség jelezte azt is, hogy az elmúlt hetekben 7-8 ezren is köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést az idei évre járó maximum 130 ezer forintos adókedvezmény kihasználása érdekében. Az adójóváírás azonban csak akkor igényelhető, ha a kedvezmény alapjául szolgáló összeg december 31-ig be is érkezik a biztosítónál vezetett számlára.

A nyugdíjbiztosítási befizetések utáni adójóváírás mértéke az adott évi befizetések 20 százaléka, maximum 130 ezer forint. Ehhez éves szinten 650 ezer forintot kell befizetni a számlára. Az éves befizetések átlaga azonban ennél jelentősen kisebb, tavaly év végén 283 ezer forint volt. Az év végéig azonban lehetőség van a rendszeres befizetésen felül eseti befizetést is teljesíteni, ezzel is gyarapítva az adott évre igénybe vehető adókedvezmény mértékét.

A nyugdíjbiztosítás a biztosítási piac egyik húzóterméke, 2023 harmadik negyedévének végére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint már 476 ezer olyan folyamatos díjas szerződést tartottak nyilván, amelyre adókedvezmény érvényesíthető – közölte a FBAMSZ. (MTI)

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pad thai

Mit főzzek? Pad thait!

repce

A hűvösebbre fordult időjárás jól jött a mezőgazdaságnak

KVÍZ

KVÍZ: Lepke lesz a hernyóból?

covid

Most vesztésre áll az influenza és a covid

Gáza

Emberi drámák az év legjobb fotóin

szúnyog

Már számolják a szúnyogokat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.