Győrben 200 ezer forint az átlagos lakásbérleti díj
2024. december 12. 08:00
Az ingatlanhirdetési portál szerdai közleményében jelezte: második hónapja csökkennek az albérletárak. A lakbérek drágulásának megállása arra utal, hogy a bérleti díjak elérték a bérlők fizetőképességének felső határát.
Az ingatlan.com adatai szerint Budapesten éves összevetésben csaknem 20 százalékkal nőtt a meghirdetett kiadó lakások és házak száma tavaly novemberhez képest. Jelenleg több mint 10 ezer kiadó ingatlanból válogathatnak a bérlők. A fővároson belül a XX. és a XXI. kerület jelenti az egyik végletet, 200 ezer forint alatti átlagos lakbérrel, a másikat pedig a II. és az V. kerület 340 ezer, illetve 330 ezer forintos bérleti díjjal.
A fővároson kívül a legdrágább városnak számító Debrecenben december elején átlagosan 220 ezer forintért kínálták a kiadó lakóingatlanokat, ami csökkenést jelent az egy hónappal korábbi 230 ezer forinthoz képest. Debrecenben éves összevetésben majdnem megduplázódott a kiadó lakások és házak száma, csaknem 1200 ingatlan vár bérlőkre.
A kínálat komoly bővülése szintén gátat szabhatott a drágulásnak - mutatott rá Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A vármegyeszékhelyek közül az átlagos bérleti díj Győrben 200 ezer forint volt december első napjaiban. A székesfehérvári albérletpiac 175 ezer, a pécsi 165 ezer, a szegedi pedig 160 ezer forintos átlaggal kezdte az év utolsó hónapját. Ehhez képest megfizethetőbb városnak számít Kecskemét a 140 ezer forintos, vagy Miskolc a 120 ezer forintos bérleti díjjal.
Balogh László a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy jövőre akár havi 150 ezer forintos lakhatási támogatást adhatnak a munkaadók, amit bérleti díjra is elszámolhatnak a 35 évnél fiatalabb munkavállalók. A minimálbér pedig 290 ezer forintra nő, ami általános bérnövekedést okozhat a magasabb jövedelemmel rendelkezők esetében is. (MTI)
Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.
Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.