Haza és nagyvilág

Jó választás lehet a kiva

Magyarország | A Pénzügyminisztérium szerint jelentős pénzt spórolhatnak a kisvállalkozások a megfelelő adózási mód megválasztásával. Kiderült, a kisvállalati adó (kiva) jelenlegi alanyai csak tavaly átlagosan 1,9 millió forint adót spóroltak meg. Érdemes tehát néhány percet szánni a Pénzügyminisztérium 2024-es kiva-kalkulátorára.
Új Szó Nálunk

2023. december 2. 13:00

adó
- Fotó: PxHere

Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára szerint továbbra is minden kisvállalkozásnak érdemes megfontolnia a kivára váltást, hiszen a tavalyi bevallási adatokból az látszik, hogy a kivás adózók átlagosan 1,9 millió forint adót spóroltak meg 2022-ben. A vállalkozások segítségére van a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátora. Ez a program, pontosan kiszámítja, mennyi közterhet lehet megtakarítani ezzel az egyszerű adózási móddal. Minden vállalkozásnak megéri a próbaszámításokat elvégezni, hiszen az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégeknek – a bérköltségre tekintettel – több mint 70-80 százaléka jobban járhat. Mint mondta, a kiva az egyik legkedvezőbb adózási forma: mindösszesen 10 százalék az adókulcsa, és kiváltja a társasági és a szociális hozzájárulási adót is.

Izer Norbert emlékeztetett, a kisvállalati adózás választásának legfontosabb kritériumai, hogy a kiva alanyiság adóévét megelőző adóévben az átlagos statisztikai állományi létszám – a kapcsolt vállalkozások adataival együttesen – ne haladja meg az 50 főt, valamint, hogy a kapcsolt vállalkozások adataival együttesen kiszámított bevétel és a mérlegfőösszeg ne haladja meg a 3-3 milliárd forintot.

Fontos ugyanakkor, hogy a cégek mindaddig az adónem hatálya alatt maradhatnak, amíg önállóan el nem érik a 100 főt, illetve a 6 milliárd forint bevételt. Ha a cégre igaz, hogy a bruttó bértömege nagyobb a nyereségénél, és növekedésre fordítják vissza a nyereséget – ide értve az induló vállalkozásokat is – akkor mindenképpen érdemes fontolóra venni a kivázás lehetőségét, mert az nagy valószínűséggel bőségesen megéri.
A Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátora itt érhető el.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
bukta

Mit főzzek? Süss buktát!

police

Buszok és teherautók, amelyek fennakadtak a rostán

kvíz

KVÍZ: Így írjuk szabályosan

Ítélőtábla

Az ítélőtábla szigorította a büntetéseket egy gyermekprostitúciós ügyben

benzin

Kutakon a helyzet változatlan

Csorna

Ismét gondban van a csornai napelemgyár

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.