Haza és nagyvilág

Ha sokat ül a tévé előtt, akkor boomer

Magyarország | Több időt töltenek az interneten a baby boomerek, mint a Z generáció tagjai – ez is kiderült a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből, amely az egyes generációk médiafogyasztási szokásait vetette össze a 2024 első negyedévében készült felmérések alapján.
Új Szó Nálunk

2024. augusztus 17. 10:30

tévé
- Fotó: pixabay

Az elemzés négy korosztályba csoportosította a hazai felnőtt népességet: 

  • a baby boomerekhez az 1964-ig, 
  • az X generációhoz az 1965-1979 között, 
  • az Y generációhoz az 1980-1994 között, a
  •  Z generációhoz pedig az 1995-2006 között születetteket sorolta. 

A kutatás elsősorban azt vizsgálta, hogy az adott korcsoportok mekkora arányát érték el az egyes médiaplatformok, valamint, hogy az elért közönség mennyi időt töltött ezek fogyasztásáva.

A rádió az elemzett negyedévben egy nap átlagosan 5,4 millió embert ért el; a legnagyobb arányban a baby boomerek hallgattak rádiót, a fiatalabb generációk felé haladva pedig a korcsoportok egyre kisebb hányadát volt képes megszólítani a platform, ugyanakkor a Z generáció tagjai több időt töltöttek rádióhallgatással, mint az Y generáció.

Az is megfigyelhető, hogy minél fiatalabb egy korcsoport, annál inkább az online rádióhallgatást preferálja a hagyományos rádiózással szemben, ennek ellenére a legfiatalabbak körében is a hagyományos rádiózás maradt a legnépszerűbb fogyasztási mód.

Csak az Y generáció tagjaira igaz, hogy leginkább autózás közben hallgatnak rádiót, a többi generációnál az otthoni rádióhallgatás maradt a rádióhasználat legnépszerűbb formája.

A vizsgált időszakban televíziót napi szinten átlagosan hatmillió ember nézett az országban, de mind az elérés, mind a televíziónézéssel töltött idő tekintetében kijelenthető, hogy a fiatalabb generációkat egyre kevésbé tudja megszólítani a tévé. A legtöbb időt a baby boomerek töltötték a képernyők előtt, náluk nem volt számottevő különbség a hétköznapi és hétvégi televíziófogyasztás között sem, hétvégente csupán 14 perccel tévéztek többet. Ezzel szemben az X generáció hétvégente 91 perccel, vagyis 24 százalékkal töltött több időt tévénézéssel, mint hétköznap. Az Y generációnál ez a növekedés 21,2, míg a Z generációnál már csak 11,7 százalék volt, ami azt jelzi, hogy a legfiatalabbak akkor sem tévéznek sokkal többet, ha a pihenőnapjuk ezt lehetővé teszi.

A médiahatóság vizsgálata alapján a fiatalabbakat különösen nehezen érték el a televíziós hírcsatornák, vagyis azok az adók, amelyeknek a fő profilja a tájékoztatás, hírközlés; csaknem az összes generációt a rádió érte el a legkisebb arányban, a Z generáció körében azonban a televízió alulmúlta a rádió elérését.

Az NMHH kiemelte, hogy bár az internet a baby boomereket érte el a legkisebb arányban, ők töltötték a legtöbb időt a platformon. Az internetes hírportálokat is a legidősebb generáció látogatta a legkisebb arányban, ugyanakkor ők voltak a leginkább rendszeres fogyasztói ezeknek és ők töltötték a legtöbb időt is a böngészésükkel. A fiatalabbakat ugyan nagyobb arányban érték el az online híroldalak, de alacsonyabb volt közöttük a rendszeres látogatók aránya. A teljes népesség átlagosan 14 percet töltött ezen portálok olvasásával, de megfigyelhető, hogy minél fiatalabb egy generáció, annál kevesebb időt szánt erre: a baby boomerek átlagosan napi 21 percig böngészték a hírportálokat, míg a Z generáció tagjai csupán napi hat percig.

A felmérés eredményei alapján jelentős generációs különbségek figyelhetők meg a médiafogyasztás terén: az idősebb generációk a hagyományos médiát, míg a fiatalabbak inkább az újmédiát és az online teret részesítik előnyben. Az egyes generációk médiafogyasztási szokásait nagymértékben befolyásolja, hogy szocializációjuk során milyen technológiák voltak elérhetőek, a Z generáció tagjai például már az internet korszakában nőttek fel, ahol szabadon választhattak, milyen tartalmat szeretnének fogyasztani, a hagyományos médiaplatformok ezért jellemzően kevésbé tudják megszólítani őket.

A generációs tendenciák hatására a hagyományos médiumok folyamatosan keresik a fiatalabb célcsoportok megszólításának és a lehető legtöbb ember elérésének lehetőségét, a rádióadókra így például egyre jellemzőbb, hogy podcast vagy videós formában is elérhetővé teszik a műsoraikat online. Ezekből sokszor rövid, kivágott részeket készítenek, amelyeket a közösségi médiafelületeken terjesztve próbálják elérni a legfiatalabbakat.

A különböző tévés és rádiós tartalmak mind változatosabb online megjelenésével a hagyományos média és az újmédia közötti határvonal egyre inkább elmosódni látszik, ebben azonban nem az egyes platformok elöregedése figyelhető meg, hanem a tartalmak többféle formában és csatornán történő, személyre szabott megjelenése. 

Stadler Bence, az NMHH műsorfigyelő munkatársa ezen a videón beszél a témáról.

Támogassa az ujszonalunk.com -ot

Az ujszonalunk.com nem valamivel, valakikkel szemben, hanem egyetlen eszmével azonosulva határozza meg önmagát, ez a tisztességes újságírás, amit olvasói naponta számon is kérhetnek tőle. A hátteret, a függetlenséget garantáló támaszt a Felvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadója adja. A portált helyiek írják, helyieknek. Annak a jól összeszokott csapatnak a tagjai, akiket korábbról ismerhetnek és el is érhetnek. Tiszta hangon, a régi tisztességgel szólalunk meg, nyilvánosságot adva mindenkinek, hogy valós problémákat tárjunk fel, és közösen keressük a megoldást, ütköztetve a különböző nézőpontokat. Így akik fontosnak tartják független helyi sajtó létét, a magukénak érezhetik az ujszonalunk.com -ot, és teret is kapnak benne. Reméljük, hogy sokan gondolják most így: „Erre vártunk!” Fennmaradásunkat, a regionális, független újságírást minden egyes olvasói forint segíti, amit köszönettel fogadunk.

Ha Ön is támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
innováció

Innováció: tájékoztató vállalkozásoknak

kvíz idegen

KVÍZ: Eszkalálódik a hipotenzió

lakás

Lakástakarék - ezekkel a konstrukciókkal találkozhatunk ma

sport

Színes és bő program igazi nagy durranás nélkül

vetés

A talaj kellően nedves az őszi vetések számára

ETO

Brestben bizonyíthat az Audi ETO

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.